Beidézték tegnap a legfőbb ügyészségre Petre Roman volt miniszterelnököt és Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettest. Az ügyészek a tudomásukra hozták, hogy ismét büntetőeljárás indult ellenük az 1990-es bányászjárás kapcsán.
A legfÅ‘bb ügyészségre várták a nap folyamán a Román HÃrszerzÅ‘ Szolgálat (SRI) volt igazgatóját, Virgil Măgureanut, valamint Mugurel Cristian Florescut, Cazimir Ionescut, Adrian Sârbut és Miron Cozmát is. Ion Iliescut az otthonában fogják kihallgatni, a 94 éves volt államfÅ‘ egészségi állapota nem engedi meg, hogy elmenjen az ügyészség székhelyére.
Ion Iliescu ellen már 2017-ben vádat emeltek az ügyészek emberiesség elleni bűncselekmények miatt, és akkor bÃróság elé állÃtották Petre Roman volt miniszterelnököt, valamint Virgil Măgureanut is. 2020 decemberében azonban a legfelsÅ‘bb bÃróság visszautalta az ügyet a katonai ügyészséghez és elrendelte a nyomozás újrakezdését. A bÃrák akkor az ügyészek által korábban összegyűjtött minden bizonyÃtékot semmisnek nyilvánÃtottak, és megállapÃtották, hogy törvénytelen volt a vádirat.
Klaus Iohannis államfÅ‘ április 16-án hozzájárulását adta a Petre Roman és Gelu Voican Voiculescu elleni büntetÅ‘eljárás újbóli megindÃtásához.
Az ügyészek szerint 1990. június 11-én és 12-én az állami hatóságok arról döntöttek, hogy erÅ‘szakos támadást indÃtanak a bukaresti Egyetem téren békésén tüntetÅ‘k ellen, akik elsÅ‘sorban a Temesvári Kiáltvány 8. pontjának érvényesÃtését akarták elérni, és békés módon fejezték ki az akkori politikai többséggel ellentétes nézeteiket. A támadásba a hatóságok bevonták a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erÅ‘it, illetve több mint tÃzezer bányászt és az ország különbözÅ‘ pontjairól érkezett más munkásokat.
A támadásra 1990. június 13-án került sor. Ennek során négy személyt halálos lövés ért, 1388-an testi vagy lelki sérülést szenvedtek, 1250 személyt pedig politikai okokból megfosztottak alapvető szabadságjogától.
Ion Iliescu volt elnököt a katonai ügyészek azzal vádolták, hogy parancsot adott az Egyetem téri tüntetők erőszakos szétoszlatására, többek között a bukaresti nagyvállalatok munkásainak bevonásával.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.