Vádat emelt tegnap Bukarest 1. kerületének ügyészsége Clotilde Armand kerületi polgármester ellen. Az ügyészek szerint az elöljáró hivatalával visszaélve jogtalan előnyre tett szert.
A vádhatóság közleménye szerint Clotilde Armand a főváros első kerületének polgármestereként önmagát nevezte ki egy uniós projekt menedzserének, majd erre a tevékenységére hivatkozva elrendelte a saját fizetése megemelését, 2022. május–augusztus között összesen bruttó 18 720 lejjel növelve meg ily módon a bérét. Az ügyészség az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség feljelentése alapján indított büntetőeljárást a polgármester ellen. A nyomozás során Clotilde Armand több ízben is hangoztatta, hogy az ügyében vizsgálódó első három ügyészt lecserélték, „amíg találtak valakit, aki hajlandó volt aláírni a vádiratot”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.