A Sepsi OSK II. pénteken hazai pályán az első negyedórában kétgólos előnyre tett szert, azonban a második játékrészben a sereghajtó Brassói SR háromszor is betalált, úgyhogy 3–2-re győzött a harmadosztályú bajnokság alsóházi rájátszásának ötödik fordulójában. A Kézdivásárhelyi SE szombaton hátrányból fordítva 2–1-re diadalmaskodott a Viitorul Curița vendégeként, így a céhes városi csapat ismét második a playout rangsorában.
A sepsiszentgyörgyi csapat remekül kezdte a mérkőzést, ugyanis Veress Zsombor 53 másodperc elteltével a bal alsóba gurított (1–0). A házigazdák a 13. percben növelték előnyüket, Vlad Coman továbbított a hálóba (2–0), aztán a folytatás is a piros-fehér mezesekről szólt, akik újabb helyzeteket alakítottak ki. Paul Stanislav lövését védte a vendégkapus, Iustin Grigore lehetősége a keresztlécen csattant, aztán Andrei Ene labdaszerzés után kicselezte a kapust, azonban a védők a gólvonal közeléből mentettek. A sereghajtó először a 45. percben veszélyeztetett, ekkor Dragoș Popa kísérlete a kapufáról pattant vissza.
Valentin Suciu legénysége szünet után újabb gólokat szerezhetett volna, viszont Veress közelről a felső lécet találta telibe. A második félidőben magára talált a Brassó, amely az 50. percben szépített, Carlo Danciu kapásból a hosszú alsóba lőtt (2–1). Ezt követően mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, a háromszéki alakulattól Ene távolról kísérletezett, ám a hálóőr magához ölelte a labdát, majd a másik oldalon Gedő Hunor hárította Brian Lemac szabadrúgását. A Sepsi OSK II. ismét közel járt ahhoz, hogy eredményes legyen: Stanislav kétszer is helyzetbe került, először egy ellentámadás végén a kapusba lőtt, majd az újabb lehetőségét Raul Băilă szögletre tolta.

A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, ugyanis a 81. percben egy védelmi hibát kihasználva a vendégek egyenlítettek: a csereként pályára lépő Ștefan Răchișan a jobb alsóba emelt (2–2). A barcasági gárda nem elégedett meg a döntetlennel, a ráadás elején ismét tévedett a hazai védelem, ennek következtében egy jobb oldali beadás után a középen érkező Danciu csúszva kotorta a labdát a hálóba (2–3). Ezzel megszakadt a megyeszékhelyi együttes sorozata, három győzelem után szenvedett ismét vereséget, így a táblázatban a harmadik helyre csúszott vissza.
3. Liga, alsóházi rájátszás, 5. forduló: Sepsi OSK II.–Brassói SR 2–3 (2–0).
Sepsiszentgyörgy, városi stadion. Vezette: Andrei Ghiureș (Târgovişte). Sepsi OSK II.: Gedő – Nikula, Folea, Vereguț, Grigore, Ghimbovschi, Stanislav (Popa, 84.), Ene (Bena, 65.), Gyulai (Kocsis, 46.), Veress, Coman (Bujdosó, 46.). Edző: Valentin Suciu. Brassó: Băilă – Gödri, Rența (Tudoran, 46.), Stoian, Burcea, Danciu (Dedu, 90+3.), Iordache, Dima, Popa (Răchișan, 75.), Lemac, Gomboș (Crețu, 46.). Edző: Ioan Naghi. Gólszerzők: Veress (1.), Coman (13.), illetve Danciu (50., 90+1.), Răchișan (81.). Sárga lap: Folea (49.), illetve Danciu (27.), Lemac (68.), Tudoran (79.).
További eredmények: * playoff: Barcarozsnyói Olimpic–Brassói Kids Tâmpa 2–1 (gólszerzők: Toderașcu 2., Alupoaie 75., illetve Nechita 80.), Zernesti Olimpic–FC Câmpulung Muscel 3–2 (gsz.: Popovici 43. – öngól, Marinescu 50., 72., illetve Coman 74., Stancu 90. – tizenegyesből) * playout: Viitorul Curița–Kézdivásárhelyi SE 1–2 (gsz.: Nechita 52., illetve Turcu 60., Agafiței 85.), Tatrang–Székelyudvarhelyi FC 5–4 (gsz.: Badea 16., 90., Silveanu 56., 63., Racz 70., illetve Lázár 6., Györgyi 28., 31., Gavîrliță 51.).
A playout rangsora:
1. SZFC 3 0 2 11–9 38
2. KSE 2 1 2 7–5 26
3. Sepsi OSK II. 3 0 2 7–6 25
4. Curiţa 2 1 2 8–6 23
5. Tatrang 1 1 3 7–13 17
6. Brassói SR 1 3 1 10–11 13
A 6. forduló programja (péntek, 18 óra): * playoff: Brassói Kids Tâmpa–Zernesti Olimpic, FC Câmpulung Muscel–Barcarozsnyói Olimpic * playout: Brassói SR–Székelyudvarhelyi FC, Tatrang–Kézdivásárhelyi SE, Viitorul Curița–Sepsi OSK II.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.