Hivatalosan is bejelentette pénteken a legfőbb ügyészség, hogy büntetőeljárást indított Ion Iliescu volt államfő ellen az 1990-es bányászjárás ügyében emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával.
A volt államfő ellen már 2017-ben vádat emeltek az ügyészek a bányászjárás kapcsán, 2020 decemberében azonban a legfelsőbb bíróság visszautalta az ügyet a katonai ügyészséghez és elrendelte a nyomozás újrakezdését. A bírák akkor az ügyészek által korábban összegyűjtött összes bizonyítékot semmisnek nyilvánították, és megállapították, hogy törvénytelen volt a vádirat. A legfőbb ügyészség újrakezdte a nyomozást, és csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy megindította a büntetőeljárást Petre Roman volt miniszterelnök, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója, Virgil Măgureanu ellen az 1990-es bányászjárás ügyében. Büntetőeljárás indult Miron Cozma egykori bányászvezér, valamint Adrian Sârbu volt miniszterelnöki tanácsadó, illetve Vasile Dobrinoiu és Peter Petre tartalékos tábornokok ellen is. Csütörtökön a gyanúsítottak mindegyikét beidézték az ügyészségre, ahol tájékoztatták őket arról, hogy milyen bűncselekmények miatt indult ellenük eljárás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.