Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának bő két évvel ezelőtti kezdete óta mostanáig 10 700 büntetőeljárást indítottak a hadkötelezettség megkerülése miatt – közölte az ukrán főügyészség tegnap.
Az ügyészség kifejtette, hogy 2022-ben 2431 ilyen büntetőeljárást regisztráltak, viszont 2023-ban ezek száma már 6745-re nőtt. Körülbelül ugyanaz a dinamika marad idén is. 2024 első három hónapja alatt már több mint 1500 eljárást indítottak – tette hozzá a hivatal. A közlés szerint a 2022–2023-as évekre vonatkozó statisztikák viszont azt mutatják, hogy az eljárások körülbelül fele a tárgyalást megelőző szakaszban lezárult bűncselekmény hiánya, illetve a bűncselekményt megállapító jogszabály érvénytelensége miatt.
Az esetek kevesebb mint egyharmada jut el a tárgyalásig: 2022-ben 446, 2023-ban 1768, 2024 első három hónapjában pedig 258 eljárás került bíróság elé. A főügyészség nem válaszolt a sajtó kérdésére, hogy ezekben a bírósági ügyekben hány ukránt ítéltek el, közülük hányan kaptak felfüggesztett büntetést, és hány volt a tényleges elzárás. A bírósági nyilvántartás-figyelő internetes oldalon talált adat szerint a tavaly kihirdetett 1274 ítéletből hatvan büntetőeljárásban született tényleges szabadságvesztés.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.