Háromszéki Diáknapok
Május 2–5. között zajlik a rendezvény Sepsiszentgyörgyön és környékén, különlegességét pedig az adja, hogy 18. alkalommal gyűl össze Háromszék diáksága.
Ennek apropóján az idei év tematikája a szülinap, az esemény mottója pedig: ez a nap más. A mai nap a sporté, ahol ügyességi feladatok, csapatsportok és izgalmas, különleges játékok várnak a diákokra. Szombaton a kulturális és művészetekkel, tudományokkal kapcsolatos feladatok lesznek többségben. Az idei év újításaként a rendezvénybe bevonták a város néhány kulturális intézményét, hogy a fiatalok jobban megismerhessék azokat. Így különböző vetélkedőknek ad otthont a Művész mozi, a Kónya Ádám Művelődési Ház, az Erdélyi Művészeti Központ, a Vadászati Múzeum, a Székely Nemzeti Múzeum, a Cimborák Bábszínház és a Bod Péter Megyei Könyvtár is. Az utolsó, extra napon a diáknapok fennállásának 18. születésnapját ünneplik közösen a csapatok, a szervezők és az önkéntesek, majd az eseményt záró gálán a diáknapok alatt legjobban teljesítő négy csapat és a diáknapok legsportszerűbben játszó csapata versenyez a Háromszék legügyesebb diákcsapata címért.
Következő lapszámunk május 7-én, kedden jelenik meg.
Figyelemfelkeltő motorosfelvonulás
A Free Adventurer Bikers motorosegyesület által nyolcadik alkalommal megrendezendő motorosfelvonulásra május 4-én, szombaton kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A felvonulással a gépjárművezetők figyelmét szeretnék felhívni a motorosok létezésére is a közutakon. A kiindulási helyszín a volt Bodok Szálló parkolója. Gyülekező 10.30-tól, indulás 12 órától. A kijelölt útvonalon zajló felvonulás után érkezés a Gyöngyvirág utcai Írisz Ház udvarára. Megkérnek minden résztvevőt, hogy a felvonulás ideje alatt (és nem csak...) tartsa be a közlekedési szabályokat és civilizáltan motorozzon, hogy a jövőben is megszervezhessék a felvonulást.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház május 5-én, vasárnap és 7-én, kedden 19 órától a nagyteremben Eugène Labiche: A Lourcine utcai gyilkosság című darabját játssza Barabás Árpád rendezésében (időtartam: 1 óra 10 perc, szünet nélkül).
UDVARTÉR SZÍNHÁZ. A kézdivásárhelyi színház a Patrick Hamilton Gázláng című színműve nyomán készült Derengés című pszichothrillert május 8-án, szerdán 19 órától Kovásznán a bérletzáró előadáson játssza. Érvényesek a megvásárolt színházbérletek, azonban jegyek továbbra is kaphatók szabadeladásban egy órával az előadás kezdete előtt 30 lejes áron. További információ a 0762 674 516-os telefonszámon. * Kézdivásárhelyen a Kosztándi Jenő- és a Boér Géza-bérletes nézőknek regisztrálniuk kell a 0730 600 279-es telefonon a következő időpontok valamelyikére: május 16-án 19 órától, 21-én, 22-én, 28-án
és 29-én 12 és 19 órától, valamint 30-án 19 órától. Az előadásokra jegyek szabadeladásban is kaphatók 20, illetve 30 lejért.
Tánc
VENDÉGELŐADÁSSAL érkezik Sepsiszentgyörgyre a Bekecs Táncszínház. A Párosan szép... című folklórműsort május 15-én 19 órától mutatják be a Háromszék Táncstúdióban. Az előadás a táncegyüttes fennállása tizenötödik évfordulójának apropóján született, szerkesztette: Györfi Csaba. A teljesség igénye nélkül összegeznek és elevenítenek fel olyan – az évek alatt emblematikussá vált – koreográfiákat, melyeket a nagyérdemű közönség láthatott már több formában folklórműsoraikban és a Fölszállott a páva tehetségkutatóban egyaránt. Jegyek a központi jegyirodában kaphatók. Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn, kedden és szerdán 8–16, csütörtökön 8–17, pénteken 8–15 óráig, valamint előadások előtt egy órával. Telefon: 0267 312 104.
ERDÉLYI MAGYAR HIVATÁSOS NÉPTÁNCEGYÜTTESEK TALÁLKOZÓJA (EHTET). A Háromszék Táncegyüttes szervezésében rendezik meg május 2–31. között Sepsiszentgyörgyön a vándorfesztivált, amelyet a hat erdélyi hivatásos együttes – a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely, a Bekecs Táncszínház és az idei házigazda Háromszék Táncegyüttes – rotációs rendszerben szervez évről évre. A 18. négynapos szakmai seregszemlén bemutatkozik mind a hat együttes, a rendezvény egyszerre táncfesztivál és szakmai fórum, amely lehetőséget teremt reflektálni az erdélyi táncművészet jelenlegi helyzetére, problémáira, kérdéseire. Helyszínek: Tamási Áron Színház, Háromszék Táncstúdió.
Hitvilág
Május 5-én, vasárnap 11 órától anyák napi köszöntővel vár mindenkit Kolcsár József színművész és Kertész János zenész a szemerjai református templomban.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi mai műsora: 16.30-tól Lassie – Állati mentőakció (magyarul beszélő) és 16.45-től románul beszélő, 18.15-től Most vagy soha! (magyar történelmi), 18.30-tól Szunnyadó vérebek (román feliratos), 20.30-tól Abigail (román feliratos), 20.45-től Back to Black (román feliratos); szombaton: 11 órától Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk (magyar animációs), 16 órától Semmelweis (magyar életrajzi), 16.15-től Artúr, a király (magyarul beszélő), 18.15-től Szellemirtók – A borzongás birodalma (magyarul beszélő), 18.30-től A kaszkadőr (magyarul beszélő), 20.30-tól Challengers (román feliratos), 21 órától Szunnyadó vérebek (magyarul beszélő); vasárnap: 11 órától Kung Fu Panda 4. (magyarul beszélő), 11.15-től Sárkányőr (románul beszélő), 16 órától Nasty (román sport-dokumentumfilm), 16.15-től Artúr, a király (román feliratos), 18 órától Semmelweis (magyar életrajzi), 18.15-től Most vagy soha! (magyar történelmi), 20.30-tól A kaszkadőr (román feliratos), 20.45-től Back to Black (magyar feliratos).
Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának hétfői élő adásai: 13 órától Szeretetláng rózsafüzér, 13.15-től ima a békéért, 13.30-tól zenés köszöntő, 14.40-től és 17 órától imaszándékok fogadása, 15 órától Irgalmasság rózsafüzére, 17.15-től Dicsőséges rózsafüzér, 17.50-től Lorettói litánia, 18 órától szentmise Marosvásárhelyről a belvárosi templomból, 18.50-től A hét plébániája, 19 órától Mennynek Királyné Asszonya. Honlap: mariaradio.ro.
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 20–6 óráig a Császár Bálint utcai Farmaline I. gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot (telefon: 0367 412 103). Ma 8–12 és 16–20 óráig a Sugás Áruházban található Helpnet (0367 802 977), vasárnap a Csíki utcai 231-es Dona (0372 407 231) gyógyszertárakat lehet felkeresni. Kézdivásárhelyen ma az Állomás utcai HelpNet (0267 360 520), hétfőtől a Nicolae Bălcescu utcai Salvator (0267 362 961); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton és hétfőn 9–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Mária utcai Hermann gyógyszertár (0729 935 431) a szolgálatos. Honlap:
colegfarmcovasna.ro/hu.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön ma 14–19 és szombaton 9–14 óráig a Sport utca 9/5D alatti Dental Centrum fogászaton telefonos egyeztetés alapján (telefon: 0743 455 556); szombaton és vasárnap 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben fogadják a sürgősségi eseteket (telefon: 0267 708 465). Honlap: dspcovasna.ro/hu.
Röviden
KÖNYVTÁRI PROGRAM. A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár ma zárva tart a közönség számára. Május 4-én, szombaton az intézmény nyitva lesz.
AUTÓBUSZJÁRATOK. A Multi-Trans Rt. értesíti az utasokat, hogy május 6-án, hétfőn a sepsiszentgyörgyi autóbuszok szombati menetrend szerint közlekednek.
TEGA. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el jövő kedden Szárazajtáról és Uzonkafürdőről. * Május 6-áig az ügyfélszolgálat nem működik, problémákat az office@tega.ro oldalon lehet jelezni. A hulladékelszállítás a megszokott program szerint történik, az ünnepnapoktól függetlenül.
SEPSIBOOK. Az írott kultúra és a könyves találkozások ünnepére Sepsiszentgyörgyön május 23. és 26. között kerül sor, amikor a Kárpát-medencei könyvkiadói termés legjavát hozzák el a Sepsi Arénába. A SepsiBook a térség egyetlen olyan könyvvására, amely magyar és román irodalmi-művészeti párbeszédet folytat, többnyelvű programot és könyvválasztékot kínálva.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.