Nemrég írtam a világnapokról, elég ironikusan. Nem véletlenül, mert azért azok az akkor említett világnapok… Szóval, nem kérek most bocsánatot az akkori hangnemért. De azt be kell vallanom, hogy vannak világnapok, amiket én is komolyan veszek.
Viszont továbbra is úgy gondolom, a valóban fontos dolgok nem csak egy napot érdemelnek évente. Nem csak olyankor kell figyelmet fordítani rájuk. Legyen az színház, tánc, etnikai közösség, zene, Down-szindróma, és sorolhatnám még. Az általam ironizált világnapok az ízléstelen, rossz vicc kategóriájába sorolhatók, vagy még oda sem. De több minden egyéb is, évente legalább egy napig megkülönböztetett figyelemnek örvend. Például, legalább olyankor felkapjuk a fejünket arra, hogy élnek köztünk nagyon szerethető, nagyon sok szeretetet, örömet nyújtó, fontos eredményeket elérő Down-kórral született társaink, hogy a színház, a költészet, a zene micsoda ajándék, hogy a természet adta környezetünkre nem árt jobban odafigyelni, hogy a cigányok nem csak az előítéleteink, vagy akár valós bosszúságaink mentén, de a maguk értékeivel, képességeikkel többféle közösségben élő, sokszínű etnikum. És a halottainkra tisztelettel, kegyelettel megemlékezni is fontos. Ha nem tesszük meg máskor, egy évben egyszer legalább… Egy évben egyszer a sírokra virágokat viszünk, gyertyát gyújtunk, egy évben egyszer elültetünk egy fát, rácsodálkozunk a Down-szindrómával élők csodálatosságára, és a családjaik feltétel nélküli szeretetére, kitartó fel nem adására. És mi van, ha az év többi napjára is magunkkal visszük az egymásra, és (még) élhető környezetünkre, és egyebekre való odafigyelést? Hátha…
Nem véletlenül tértem vissza a témára pont most, az anyák napja körül. Két gyermek édesanyjaként, és több éve elanyátlanodott gyermekként. Hogy gyermekként milyen voltam, hogy anyának milyen vagyok…? Hogy az anyám milyen volt? A tökéletlenségeinkkel együtt, de a legnagyobb szeretetben, bizalomban nagyon is rendben voltunk, vagyunk. Legalábbis én így gondolom. Mindenkinek csak annyit kívánok, amennyit gyermekként kaptam, anyaként kapok, és az bőven elég! Nemcsak anyák napján vagyok életre szólóan gyermek, de ilyenkor (is) gyertyát gyújtok, virágot viszek, elüldögélek egy sír mellett. Akkor is, ha pontosan tudom, hogy az csak egy sírhely. És anya sem egy napig vagyok, bár a lányaim – hosszas szervezkedés után – már szereztek felejthetetlen meglepetést ezen a napon. Szóval, vannak napok és napok közt különbségek. Akkor is, ha nem egy nap az élet…
Albert Levente felvétele