Belerúgott a labdába:

— Játssz, akivel akarsz! Én már nagyfiú vagyok, iskolába megyek.

Sarokba állította a képeskönyvet:

— Kuksolj itt magadnak! Én már ezután csak olvasni fogok. Nem képeskönyvet nézegetni, mint a kicsik.

Aztán kiitta a kakaóját, hátára vette az iskolatáskáját, és elindult.

— Úgyse találsz oda egyedül! — kiáltott utána a labda, és már ott is ugrált Kobak előtt.

— Erre van az iskola, erre! — gurult jobbra. — Nem igaz! Erre van az iskola!— dudált a kisautó, és már fordult is be balra.

Kobak megállt az út közepén, és nem tudta, merre menjen.

— Mama, mama — sírta el magát —, merre van az iskola?

— Sír az iskolás! Sír az iskolás! — csúfolta a labda.

— Bőg az iskolás! Bőg az iskolás! — csúfolkodott a kisautó.

De Mama már jött is.

— Csak nem félsz iskolába menni? Gyere, induljunk! — Azzal már fogta is kézen Kobakot, és indultak — előre.

Hanem ahogy a sarokra értek, nagy mérgesen rájuk szólt a jelzőlámpa:

— Megállni!

Aztán a villamosokra hunyorított:

— Mehettek!

Mentek a villamosok, egyik a másik után. — Elkésel! Elkésel! — csörömpöltek el Kobak előtt. Most az autókra hunyorított a jelzőlámpa, s már durrogtak-berregtek is hosszú sorban.

— Úgyis elkésel! Úgyis elkésel! — dudált leghátul a játék autó.

A tetején a labda ugrált:

— Mi hamarabb odaérünk!

Végül átmehettek a gyalogosok is. Mentek, mendegéltek, míg az iskolába nem értek. Hanem az iskola kapujában ott állt már a játék autó, ott ugrált a labda.

— Engedjetek be! — kiáltott rájuk Kobak. — Elkések!

De most füttyszó hallatszott, s hát a lépcsőn ott állt a képeskönyv, és integetett ki belőle a rendőr bácsi:

— Megállás! Előbb a játékok!

S már gurult is befelé a kisautó, mögötte a kiságy, mögötte a bólogató bádogbéka, a cérnacica, csúszott a csiga, dübögött a dob, eregélt befelé az egérke, énekelt az énekespinty, fütyült a füstös mozdony, gurult a görkorcsolya, gyalogolt a gyúrótábla, himbálódzott a hinta, indult az igás szekerecske, izgett-mozgott az íj, jött a jérce a kakassal, ládikó a lyukkal, mackó a mézzel, nénike a nyúllal, ordított az oroszlán, mögötte öt ökröcske, parádézott a póni, ravaszkodott a róka, selypített a síp, szökdécselt a szita, mögötte a teve, a tyúkocska, az ugrókötél, az ürge, a villanyvonat, a zenélődoboz és a zsineg.

Mire Kobak bejutott az osztályba, telides-teli volt játékokkal a terem, játékok ültek a padokban, az ablakpárkányon, a tábla szélén, s akkora zajt csaptak, akkora csiricsárét, hogy még a kréta is ugrálni kezdett, és táncolt a táblán a táblatörlő.

Kobak ijedtében a pad alá bújt, s mikor bejött a tanító néni, azt hitte, hogy fél az iskolától.

— Ne félj, Kobak, nem harap meg az iskola! — nevetett a tanító néni, és érdekes, mire Kobak előbújt, egy játék sem volt sehol, úgy eltűntek, mintha ott sem lettek volna. Csak az autó lapult ijedten a tanító néni zsebében. Úgy látszik, ijedtében odabújt.

— No, ha itt vagy, megfoglak! — mosolygott a tanító néni a kisautóra, azzal — hipp-hopp! — máris A betűt varázsolt belőle a táblára. Attól fogva meg se mert moccanni, ott is maradt a táblán, míg minden gyermek le nem írta a füzetébe.

— Mindennap fülön fogunk egy játékot, míg meg nem tanuljuk az egész ábécét — mondta a tanító néni, aztán megrázta a csengőt, és megkezdődött az első szünet az iskolában.

(Kobak harmadik könyvéből)