Izgalommal telített várakozás előzte meg tegnap a baróti Diákdombon a Csíksomlyóra igyekvő erdővidéki lovas zarándokok érkezését.
A négy lovas a meghirdetett időpontnál kicsit később ugyan, de végre feltűnt a köpeci úton, aztán fellovagoltak a Diákdombra, felsorakoztak és ünnepélyesen tisztelegtek a megjelent városvezetők, köztük Benedek-Huszár János polgármester, és az őket üdvözlő népes közönség előtt.
Vezetőjük, a köpeci Lukács Dénes engedélyt kért és kapott a polgármestertől, hogy a mikóújfalusi zenészek kíséretében átlovagolhassanak a városon és folytathassák útjukat Csíksomlyó felé. A polgármester röviden köszöntötte őket, majd imaszalagot tűzött a lovasok keresztjére, ami az ígéret szerint a csíksomlyói Szűzanya oltárára fog kerülni. Hasonlóképpen Tóth József plébános is áldását adta a zarándokokra, minekután felcsendült a magyar és a székely himnusz, végül pedig egy kis kínálmáció mellett a lovasok elbeszélgettek a jelenlevőkkel.
Megtudtuk, hogy a tizenöt tagú Erdővidéki Lovasok Egyesületét képviselő négy lovas – Lukács Dénes, Buksa Miklós, Asztalos Ferenc és Benedek József (egy kivétellel mind köpeci lovasok) – második alkalommal vág neki az útnak, ezúttal egy ősi zarándokútvonalat követnek, a Dél-Hargita vonulatain átvágva érnek Büdösfürdőre, ahol megszállnak, s másnap érkeznek meg útjuk végcéljához.
Mint mondták, a zarándokutat vallási előítéletek nélkül vállalták, a hetedik Márton Áron pünkösdi lovas zarándoklat részeként.
Böjte Ferenc
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.