Hétfőn a Nemzeti Arénában nézett farkasszemet a Bukaresti Dinamo és az FK Csíkszereda a SuperLiga osztályozójának első mérkőzésén. A gól nélküli első félidőt követően a szünet után a házigazdák kétszer is betaláltak, így nagy lépést tettek az élvonalban maradás felé. A visszavágót május 27-én 20 órától rendezik.
A fővárosi csapat az első pillanattól beszorította a vendégeket, a csíkszeredai kapus rövid idő alatt kétszer is hárította Dennis Politic két lehetőségét, majd bravúrral mentett Ricardo Grigore fejesénél. A folytatásban szintén a házigazdák veszélyeztettek, Georgi Milanov kísérlete csattant a kapufán, aztán a 18. percben Ilyés Róbert együttese is eljutott lövésig, Apro Claudiu próbálkozását Adnan Golubović könnyedén védte. A Dinamo 21 másodperccel a második félidő kezdete után előnybe került, labdaszerzés után Ahmed Bani beadásából Politic a hálóba bólintott (1–0). A 73. percben a bukaresti alakulat ismét betalált, Politic ezúttal a védőket kicselezve betört a büntetőterületre, majd a keresztléc alá bombázott (2–0). Az FK Csíkszereda a hajrá kezdetén szépíthetett volna, azonban Makrai Gábor közelről kapu fölé lőtt, így a piros-fekete mezesek kétgólos hátrányból várják a visszavágót.
Eredmény, osztályozó, első mérkőzés: Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda 2–0 (gólszerző: Politic 46., 73.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.