Sikerült végére járni annak a munkálatnak, melyet pár évvel ezelőtt kezdett el a lemhényi önkormányzat: tegnap leöntötték a hiányzó aszfaltszőnyeget a Felsőlemhényen áthaladó községi úton.
A lemhényi önkormányzat a Helyi Fejlesztések Országos Programja keretében (PNDL) pályázott a községi utak aszfaltozására, a munkálat azonban objektív okok miatt szünetelt, a lemaradást a napokban pótolták, így tegnap is még sorban álltak a bitumenszállító autók. Délelőtt fél tízkor a római katolikus plébánia és a Nepomuki-kápolna előtti, 2B jelzésű, községi tulajdonban lévő úttest egyik sávjára került friss burkolat, a másik felét már korábban leaszfaltozták.
Amint arról korábban írtunk, a projekt részeként új aszfaltszőnyeg kerül az Alszeg, Kismező és Papszer utcába, ugyanakkor a vasúti sínektől a felsőlemhényi hídig. A felújított útszakaszt betonnal kiöntött sáncok is szegélyzik, így a csapadék elvezetése is meg van oldva.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.