Emília sose gondolta, hogy egyszer mézekkel fog foglalkozni, de a környékbeliek nagy örömére mégis így hozta az élet. „A méhészkedést mi már örököltük, vagyis én belecsöppentem a méhészetbe a férjem által, addig nem voltam nagyon mézfogyasztó” – vallja be. „Mindig kerültem a mézes dolgokat, nem vagyok nagy édességes. Aztán hozzámentem a férjemhez, és belekerültem egy méhészetbe. Volt nekünk már kétszáz méhcsaládunk is, most százötvennel méhészkedünk.”

A méhészet egész éves elköteleződést jelent, hiszen télen se áll le a munka. Pláne akkor, ha saját családjukon túl még százötven másikról kell gondoskodniuk. Rengeteg színű, szagú, állagú és ízű folyékony csoda található a polcon. A szokásos arany szín mellett lapul néhány fehér, rózsaszínű és ciklámenszínű is. „Hatféle mézem van, és azonkívül készítek különlegességeket krémmézből. Vannak a gyümölcsös mézeim, vannak gyógynövényekkel, szárított mentával, rózsával, levendulával, bodzával, kakaóbabbal, kávéval, fűszerekkel ízesítettek, és mindig újítok. Tudtommal eddig nyers gyümölccsel például még nem készített senki mézet, mint nálunk a málnás, feketeribizlis. Ezek a gyümölcsök adják a különleges színt. Mindig kerül valami a palettához, és nagyon szeretik az emberek.”

Kovács Emíliával Sepsiszentgyörgyön a hagyományos termékek vásárában találkoztunk. Míg mesél, addig is sorra jönnek a nézelődők, kóstolni vágyó vásárlók és persze visszatérő vendégek. „Én, amióta megismertem, mindig ide járok” – mondja az egyikük. Emília egyik nagy kedvence az akácméz lett, pedig az az egyik legédesebb. Szakmai ártalom lehet – vagy éppen szakmai áldás. „Az akácméz egy magas virágportartalmú méz. A legédesebbnek mondják, amellett nagyon jó a belső szervekre, magas a fertőtlenítő hatása. Ez a legkönnyebb méz is, tehát a babáknál egyéves korban ezzel kell kezdeni mindenképpen, ez a legtisztább. A repce pedig az egyetlen méz, amely nem csinál savat. Tehát akinek gyomorsava van, az is fogyaszthatja” – magyarázza.

A megszokott fajtákon túl vannak különlegességek is, sőt! Olyan méz is lapul az üvegek között, amely nem is virágból készült. Persze ez is természetes, és mindenik nagyon finom. „A havasi méz nagyon különleges ízű, meg ugye, a mézharmat. A mézharmatméz az egyetlen, mely nem virágméz, a levéltetvek segítségével készül. Az édes harmatot gyűjti össze a méhecske ott, ahol a levéltetvek el vannak szaporodva, a levéltetű potroháról vagy a levélről. Illetve a hárs van még, amelynek az íze a hársfa illatára hasonlít, nagyon aromás, nagyon erős. Én azt mondom, a mézek inkább az illatra hasonlítanak.”

A hozzáértő munkát egyébként már több alkalommal is siker koronázta. Nem csak a vásárlókat, hanem a szakmai zsűrit is meggyőzte a kínálat. Ennek semmi nyoma a bódén, de ha az ember rákérdez, Emília szívesen mesél róla. „Ezek díjnyertes mézek, igen. A havasi méz 2023-ban egy székelyföldi mézversenyen az év legkiválóbb méze lett. A hársmézem aranydíjas lett, a repcém meg ezüst. Erre nagyon büszkék vagyunk, ez volt életünk első versenye, és ilyen szépen begyűjtöttük a díjakat. Csak nem szoktam én híresztelni ezt, már nincsenek kirakva se a díjak, 2024-ben vagyunk, és van már friss mézünk.”

A versenyen indított termékeknek egyébként komoly procedúrán kell végigmenniük, mire elnyerhetik ezeket a címeket. Nem csak az íz számít, a minőséget máshogy is tesztelik. „Egészen kemény zsűrizésen megy át, vannak személyek, akiket erre megtanítanak, hogy miként kell kóstolni. Ugye, kóstolással kezdődik, utána kiválasztják fajtánként, hogy kinek mi ízlett, megnézik a színét, az áttetszőségét, hogy van-e benne szennyező anyag, meg kell szűrni mindenképpen. Akkor utána eldől, melyik méz megy tovább. Aztán megnézik, hogy miket tartalmaz, mert tartalmazhat olyan anyagot is, ami nem járna bele... Aztán a végén beküldik még egy komolyabb ellenőrzésre Bukarestbe, és ott dől el.”

A mézek közti különbség igazán akkor ütközik ki, amikor az ember egymás után többet is megkóstol, és meghallgathatja a jellemző vonásokat. Azonban lehet, hogy néhány évtized múlva nem lesz, aki elmondja ezeket a zágoni család mézeiről. „Nem valószínű, hogy a gyerekek folytatják a hagyományt. A bölcsész lány nem valószínű, mindig félt a méhektől, mert rossz élménye volt velük. Váltott ki allergiás reakciót is, tehát nagy ívben kerüli őket, de a mézet, azt szereti. A fiam gépészmérnök. Az üzleti részen nagyon jó, azt lehet, hogy tudná vinni, de a mézet, azt nem gondolnám.” Ez azonban nem szomorítja el őket, a szülők szeretik ezt a munkát, és szívüket-lelküket beleteszik. „Amíg tudjuk, csináljuk, aztán hátha mégis valaki kedvet kap a családból, vagy úgy házasodnak. Én is így kerültem bele a méhészetbe, pedig soha nem gondoltam, hogy ezt ennyire fogom szeretni. A férjem meg imádja. De kell is szeretni ezt a munkát, mert a méhészt ugyanúgy csípi a méh, mint bárki mást.”

Megyer Cserne

(A szerző a Mathias Corvinus Collegium Médiaiskolájának hallgatója. A cikk az MCC-s diákok székelyföldi látogatásán készült, mely során a Háromszék szerkesztőségét is felkeresték.)