Élet a medencezugban

Nem igaz, hogy a Tusnádi-szorosból beözönlő hideg levegőtömeg kárára lenne a gazdálkodóknak. A helyi termelők az utóbbi évtizedekben bebizonyították, hogy nem lehet mindent az időjárásra fogni a kis méretű medencében, amelyet medencezugnak nevez a földrajztudomány. Eredményesen lehet itt burgonyát, kalászosokat, s ha van rá kellő ismeret és tudás (meg akarat) még földi epret is termeszteni.

Helybeli termelőként és a helyi katolikus egyházközség gondnokaként Szimion György is rábólintott erre, aki mindig úgy alkalmazkodik a kétféle munkához, ahogyan az megköveteli, könnyebb ez, mint állandóan a kifogásokat keresni. „Sikeresnek mondhatom itt mind a krumpli és a búza, mind a földi eper ismeretet és tapasztalatot követelő művelését is.” Látogatásunk alkalmával szedték le a földi eper első termését, s már azt latolgatta, hogy a búza permetezése sem késhet sokat.

A mintegy helyi ezer katolikus lélek alkotta egyházközség gondjai is a vállára nehezednek, folytatni kell a tűz pusztította új plébánia épületének bebútorozását, a pályázatokat sem szabad elfelejteni, ugyanis már hosszabb ideje nincsen önálló papja a sepsibükszádi népes katolikus közösségnek, a legfontosabb teendőket Gábos Zoltán málnásfürdői plébános végzi el. Az idő is vágtat, augusztus derekán tartják a Nagyboldogasszony-napi templombúcsút, a település legnagyobb ünnepét.

Kismonográfia Sepsibükszádról

Majdnem kész a helyi egyháztörténet is – folytatnánk a gondolatkört. Ugyanis a közelmúltban elhunyt sepsibükszádi születésű Herbszt Istvánt (1949–2024) csak korai halála akadályozta meg abban, hogy be tudja fejezni a megkezdett sepsibükszádi monográfiát, melyet már évekkel ezelőtt megkezdett, s melynek első két fejezetét lapunk le is közölte. Az utolsó bővebb fejezeteket (általánosságok, kőbányászat, helyi kincsek, történelem, közélet stb.), ami a lelkierőt gyarapítaná és az összetartozást érzését erősítené, a helyi katolikus közéletet és érzületet szolgálná, jelenlegi Mesélő falvaink sorozatunkban lerövidítve, maradék családja beleegyezésével közreadjuk.

„1982-ben egy vallásszociológiai vizsgadolgozatomban valami olyasmit írtam, hogy a vallás az a szellemi létezéssel kapcsolatos társadalmi jelenség, amely az Istenbe (egy természetfölötti erőbe) vetett hitet hirdeti. Azt ugyanis, hogy a minket körülvevő, érzékelhető mindenség létezését egy, az anyagi világtól elkülönült, annál végtelenül hatalmasabb személyes Istentől eredezteti, aki mindent a semmiből teremtett, és autonóm módon uralkodik mindenekfelett. A kereszténység szerint a Föld teremtése és vége közötti időszak egyszeri és megismételhetetlen, az ember pedig több a testénél, s a halál csak a test pusztulását jelenti. Az Istenben való hit azért fontos az ember életében, mert átsegíti a nehéz helyzeteken, és erkölcsi parancsolatai révén az erényes életre készteti. Nélküle nincs lelki fejlődés, kiteljesedés, megvilágosodás vagy üdvösség, s az ember, előbb vagy utóbb, azt érzi majd, hogy magára maradt.

Szimion György mezőgazdasági vállalkozó, egyházgondnok

A történelmi körülmények ezen a vidéken úgy alakultak, hogy falunkban már a kezdet kezdetén több egyház és felekezet létezett. Amint azt már az előbbi fejezetekben említettem, az 1750-es években épült Zsombor-tetői huta melletti katolikus fatemplom a jelenlegi Mikóújfalu, majd Sepsibükszád magyar, német, cseh és tót származású híveinek készült, és a málnási plébánoshoz tartozott. Ahogy azt az ortodox egyház állítja, talán ennél korábban – az első írásos említés szerint 1720-ban – már létezett egy még kisebb fatemplom is, amelyet a Burdéban lakó, kádármesterséggel foglalkozó család és a fakitermelésben dolgozó görögkeleti (ortodox) hívek építettek maguknak az akkori Mikó gróf által adományozott területre. A nemzeti különbözőségek ellenére Sepsibükszádon az egyházak, felekezetek között békés volt az egymás mellett élés, mert egymásra vagyunk utalva, egymással házasodunk, egymással vagyunk szomszédok, barátok, munkatársak, és együtt fájlaljuk, ha valami rossz történik a faluban.

A mai sepsibükszádi templom a XIX. században épült gróf Mikó Miklós területére, és az ő támogatásával. 1867-ben fejezték be, védőszentje Nagyboldogasszony. Az egyházközség is új keletű, hisz csak 1919-ben nyilvánították önálló egyházközséggé, amúgy a község is csak száz évvel idősebb, mert 1819-ben kapott községi rangot. 1917-ben a katolikus hívek közössége százakkal bővült, mert az 1916-os román bevonulás után az addigi görögkatolikus hívek elkeseredésükben mind katolizáltak Sepsibükszádon és Mikóújfaluban egyaránt. Ők, bár ortodox vallásúak voltak, magukat magyarnak tartották és annak is vallották. Erre lehet bizonyíték az is, hogy régi templomuk és az azt körülvevő temető sírköveinek felirata magyar nyelvű, az ott nyugvók neve is magyar volt” – áll néhai Herbszt István kéziratában.

Templom és parókia

Búcsú Herbszt Istvántól

Herbszt István 1949. július 10-én született Sepsibükszádon apja, István bányász, anyja, Rozália varrónő első gyermekeként. Iskolai tanulmányait is itt végezte, római katolikus vallásban nevelkedett – írja a Gyulán élő lánya édesapja rövid életrajzában. 1967-ban érettségizett a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, ahol diáktársaival megalapítják a Gyökerek című iskolai folyóiratot.

1969-ben házasságot kötött Jankó Piroskával, két lányuk született: Emőke (1970) és Ágnes (1978). Nagybányán bányászati-geológiai főiskolán bányamesteri képesítést szerzett, Bukarestben újságírást-politológiát tanult, 1991-ben ugyanott filozófiából diplomázott.

Munkahelyei: sepsibükszádi kőbánya, ahol munkavezető és bányamester volt, Bodok és Málnás község polgármestereként folytatta, tanügyi szaktanfelügyelő is volt, majd a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője, 2002-től betegnyugdíjas. Sajnos, megkezdett Bükszád-kismonográfiájának a megjelenését nem érhette meg.

Május végén Bükszádon

Vadászsólymok tanyája volt...

Olyan rég nem használják már vadászati célokra a sólymokat, amilyen rég nincsen már élet a nevüket viselő Sólymkő várában. Hogy itt valaha javában folyt a solymászat, az már egyre jobban elhalványul, nem is él a környékbeliek emlékezetében. Alsó-Sólyomkő ennek a községgel szembeni, Olt fölé emelkedő sziklacsúcsnak a neve, a közeli Tusnádfürdőn található a Felső-Sólyomkő. Előbbinek sziklacsúcsát koronázzák az egykori vár egyre fogyó falai.

Szégyen, hogy mi keveset tudunk ennek a várnak a történetéről – emlegették többen a környékbeliek. Itt az a hiedelem járja, hogy az Olt völgyének ez volt az egyetlen vára, amelyet soha semmilyen ellenség sem tudott bevenni. Milyen jó lenne, ha fény derülne arra, hogy valóság-e ez, vagy csak szóhagyomány...

Valóság az, hogy a szikla tetején tényleg egy várnak vannak a romjai. Első részletesebb leírását Orbán Balázstól ismerjük, akinek egy pásztorfiú hívta fel rá a figyelmét, s „mondá, hogy annak tetőcsúcsán hajdan vár büszkélkedett, melyet a tündérkirály számára óriások építettek”. Alaprajzát is megpróbálták lerajzolni. Orbán Balázs még jól látta az őrtorony magasabban álló maradványait a hegytetőn, s írta, hogy onnan jó kilátás nyílik az Olt folyó völgyére.

Ferenczi Sándor kolozsvári régész 1943-ban ásatott a várban, de feljegyzései elkallódtak a világháború idején.

Az északi irányban megnyúló sziklatetőn egy keskeny, mészhabarccsal rakott várfal maradványai maradtak meg. Részeit itt-ott ma is lehet látni. Sajnos, a második világháború idején a magyar erődszázad, amely az Olt völgyét védte, a Várhegyen betonbunkert létesített. A történetíró Kállay Ferenc szerint a vár a nevét „a sziklaodúkban tenyésztett és ott tanyázó sólymoktól kapta, ugyanis itt fogdosták össze régen a portának adóba küldött vadászsólymokat”. Ennyit gyűjthettem jómagam össze Sólyomkőről a kimondottan gyalogturizmust és kirándulásokat szolgáló vártúrakalauzomban (2008).

Herbszt István (1949–2024)

Ismert egy Sólyomkő várához kapcsolódó, 1421. július 8-án Küküllőváron kelt oklevél, mely szerint „Csáki László erdélyi vajda, tekintve Nemes Balázsnak… hű szolgálatait, ki… az Olt melletti határban fekvő Sólyomkő (Solyomkew) nevű erősséget és tornyot a törökök közelebbi berohanásakor a vidék oltalmára vére bő omlásával vitézül megtartotta… Fejér vármegye Falud (elpusztult falu Gáldtő és Vajasd között – Kgy. Z. megj.) helység felét neki ajándékozza.”

Az említett Balázs a Mikó család őse volt, melynek családi levéltárából került elő ez az oklevél is. Nagy Iván Magyarország nemes családjairól írt híres genealógiai munkájában (1857–1865) írja, hogy a Mikók egyik őse, nevezett Akadás az Olt völgyében elpusztult falvak: Zsombor, Gerebenes és Sólyomkő ura volt. Többek között ebből is következtették a várról író szerzők azt, hogy Sólyomkőt a Mikó család építtette, s hogy az a székely őrök (speculatores) őrtornya volt, mely az 1421-es betöréskor nagy szerepet játszhatott, hiszen tudjuk, hogy ekkor a török nem csak a Barcaságot dúlta fel, hanem Sepsiszéken keresztül, az Olt völgyén egész Csík határáig hatolt. Ekkor és itt éppen Sólyomkő vára tartóztatta fel őket tovább nyomulásukban.

A sepsiszentgyörgyi volt Megyei Múzeum Aluta nevű, 1976–77-es évkönyvéből idézünk: „Azok a várak, melyeket még a későbbi századokban is használtak, a királyi megye (Fehér) területén voltak. A székelység osztálytagozódása során, a 14–15. századokban, egy-egy székely főember birtokába jutottak, valószínű, katonai jellegű kötelezettséggel, így a sepsibükszádi Sólyomkő vára a Mikó család… tulajdonába…” Azt már csak következtetni merjük, hogy Sólyomkő pusztulását a XV. század utáni török-tatár beütések okozhatták.

Huta-termékeket őriz az iskola

A vár környéke kiváló kirándulóhely. Két oldalról a Kis- és Nagy-Sólyomkő patakok mély, sziklás völgyei határolják, innen erdővel borított hegyvidéken lehet feljutni az 1374 méter magas Nagy-Piliske hegy tetejére, amely nem más, mint a Dél-Hargita egy lerobbant vulkáni kúpja. Érdekes és olvasmányos az, amit Orbán Balázs nagy munkájának, A Székelyföld leírásának egy újabb kiadásához írt erről a vidékről (Kiegészítések a Székelyföld leírásához. Háromszék. Sepsiszentgyörgy, 2002): „Oltfej vidékét gyakran dúlták a törökök. 1421-ben Oltszemet és Málnást s egész környékét elhamvasztották, s csak a Tusnádi-szorostól térítette meg (a már említett) Balázs vitéz. 1690-ben a Thököly táborában lévő tatárok dúlták Oltszemet és Málnást, gabonát és marhát mind elrabolván, egy évvel később még iszonyatosabban garázdálkodtak Veteráni németjei, kik csak üszköket és lakatlan vadont hagytak maguk után.” Orbán leírja, hogy amikor Balázs vitéz 1421-ben „a Csíkba felrohanni akaró törökök ellen oly hősiesen védte Sólyomkő várát, ugyanakkor a jóval tekintélyesebb Vápa várának őrizete is kirohant, s a hátulról megtámadott törökökből sokat lekaszabolt. Arra, hogy Sólyomkő vára még a 15. században is őrséggel ellátott vár volt, okmányi bizonyítványunk van. E porladozó, e feledett várromok tehát székely őseink dicsőségének és teremtő erejének elvitathatatlan bizonyítványait és hatalmas kőokmányait képezik, melyeket az írott okmányok a történelmi jogosultság fényével öveznek körül.”

E sorok írója tizenhat esztendővel ezelőtt nem tehetett mást, mint hogy minden idők legnagyobb várkutatójának sorait idézze. Az újabb várkutatóknak bizonyára lehetnek majd ellenvetéseik. Többször elhangzott az Háromszéken, hogy „a székelyek nem voltak várlakó népek”. Azokat csak vész idején, szükségből használták fel. Érvelésük mellett szól az a tény, hogy az ásatások alkalmával előkerült hadászati tárgyak eléggé szegényesek, s hogy a székelyeket jobban érdekelte az erdők irtása (orotása), a legelők, szántóterületek növelése.

Sólyomkő váráról legutóbb Bordi Zsigmond Loránd sepsiszentgyörgyi régész írt doktori téziséhez készített kéziratos munkájában (2003). Véleményét a várról szóló adatok teljessége miatt nem hallgathatjuk el. Szerinte 1421-ben nem Csáki László, hanem Csáki Miklós volt Erdély vajdája, s ennek alapján megkísérli azt a feltevést, hogy a szóban forgó okmány hamisítvány lenne, a benne közölt adatok nem felelnek meg a valóságnak. Így hát Sólyomkő várának történetén is egy kis nyitott kaput kell hagynunk, a felmerült gyanú igazolását történészeinktől várjuk.

Szabadtéri kőzetmúzeum

Turisztikai attrakció lehet a romból

Ami késik, nem múlik – bizonyították be a közeli idők történései. Beindult a sepsibükszádi Sólyomkő várának egy felújítási programja, a vár és környezetének felkutatása és konzerválása a Csomád–Bálványos Egyesület programjának részeként, amelynek az lenne a célja, hogy turisztikai attrakcióvá tehessék nemcsak a még létező várromokat-látnivalókat – beleértve az onnan kínálkozó egyedi kilátást is –, hanem minden olyan emberkéz által létrehozott részletét – a második világháborús „bunker”, egy messzelátó felépítése stb. –, ami gyarapítaná megyénk turisztikai és idegenforgalmi vonzerejét.

Ehhez még annyit tehetnénk hozzá, hogy alkalmasnak kínálkozna egy Sepsibükszádot bemutató olyan kiadvány is, mely kiegészítené a már évek óta beindult, igen hasznos és friss forrásértékű Székelyföld települései sorozatunkat. A várhely felkutatásának híréről Bács Csaba községi polgármestertől, valamint Jakab István Barnától, a megyei tanács alelnökétől értesültünk örömmel.

A község egyébként is gazdag általános érdeklődésre számot tartó attrakciókban, innen lehet korszerű útvonalon elérni a Csomád-hegység posztvulkáni működésekben gazdag vidékét, itt látható a megyénk egyetlen, vulkanikus kőzeteit bemutató petrográfiai gyűjtemény, a Csomád hegytömb érdekességét, a torjai Büdös-barlangot, a korszerű, Resort Bálványos nevet viselő üdülő-pihenő központot és nem utolsósorban Bálványosfürdőt és a megújult Csiszárfürdőt. Épül-szépül Sepsibükszád község, híd készül az Olt folyón, aszfaltozott mellékutcákat korszerűsítenek, a helyi iskola épülete is megszépült, benne megtekinthető az egykoron itt működő üveghuta tárgyainak kiállítása.