Ők szavaznak. Mi mit teszünk?

2024. május 29., szerda, Máról holnapra
Farcádi Botond

Részvételi rekordra lehet számítani Romániában az európai parlamenti választásokon – ezt erősíti meg a legfrissebb, tegnap napvilágot látott felmérés is. Az INSCOP közvélemény-kutató cég adatai szerint az áprilisi 59,2 százalékhoz képest 62,9 százalékra emelkedett azok aránya, akik biztosra ígérték részvételüket a voksoláson. Csak az összehasonlítás végett: Romániában eddig a 2019-ben rendezett EP-választáson volt a legmagasabb részvétel, amikor a jogosultak 51,7 százaléka adta le voksát.

A szavazási kedv növekedése normális esetben jó hír, hiszen a részvételi arány a választási jog megbecsülésének fokmérője, azt jelzi tehát, hogy a társadalom mennyire érett a demokráciára. Nem véletlen, hogy a régi nagy nyugati demokráciákban a 70 százalék körüli vagy éppen azt jóval meghaladó részvételi arány sem ritka: az ott élők tisztában vannak vele, hogy országuk, nemzetük, településük és saját családjuk sorsa azon múlik, kit, kiket választanak meg vezetőiknek. A kommunista rémuralom sújtotta kelet-európai államokban a választás intézményét alaposan lejáratták az elnyomó hatalom birtokosai, így Romániában is jelentős bizalmi deficittel nézett szembe a közelmúltban, azonban itt is egyre többen vannak, akik ráébredtek arra, mennyi minden múlik a választások kimenetelén saját életükben is.

Ami azonban az ország egészét nézve kedvező – a szavazási kedv növekedése –, az magyar szempontból aggasztó: ha ugyanis a romániai magyarság nem zárkózik fel a románsághoz e tekintetben, akkor nagyon könnyen megeshet, hogy az EP-választásokon az RMDSZ égisze alatt futó magyar összefogás listája nem éri el az 5 százalékos támogatottságot. Ez pedig – minden ellenkező vélekedés, közömbös legyintés vagy dühös kivagyiság ellenére – súlyos következményekkel járhat a romániai magyar közösség egészére. Ha ugyanis Romániából nem jut be magyar képviselő az Európai Parlamentbe, akkor Brüsszelből nézve az itteni magyarság megszűnik létezni. Nem várható el sem egy német, sem egy francia EP-képviselőtől, hogy érdemben foglalkozzék a romániai magyarság helyzetével, vagy legalább törekedjék a helyzet megértésére, ha azt látja: Romániában csak románok élnek, elvégre ők vannak ott az Európai Parlamentben. Lehet azzal érvelni, hogy de hiszen eddig sem foglalkozott érdemben senki a nemzeti kisebbségekkel – csakhogy ez egyszerűen nem igaz. Az Európai Parlament ugyanis elfogadta például a Minority SafePack kisebbségvédelmi csomagot – amelyben oroszlánrésze volt a két RMDSZ-es képviselőnek, Winkler Gyulának és Vincze Lórántnak is. Hogy egyelőre nem lett belőle kötelező érvényű jogszabály, az az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságon múlt – az EP-választás egyik fontos tétje azonban az is, hogy ki, kik vezetik majd az uniós intézményrendszert a következő években.

Ennél is aggasztóbb azonban, hogy egy esetleges kudarc az EP-választásokon olyan lavinát indíthat el, amely alapjaiban rendítheti meg a romániai magyarság saját erejébe vetett hitét, rombolja a közösség önbecsülését, és könnyen eljuthatunk oda, hogy az egyszer át nem ugrott küszöb soha többé le nem győzhető akadállyá válik például a romániai parlamenti választásokon. Arra pedig, hogy ez mivel jár, találunk példát, nem is oly messze tőlünk: Szlovákiában. A felvidéki magyarság hosszú évek óta nem tud bejuttatni egy magyar pártot a szlovák törvényhozásba – és a közösség nem erősebb, hanem gyengébb lett emiatt, a magyarlakta régiók fejlődése elmaradt az átlagtól, a magyar nemzeti identitás megőrzése nehezebbé vált számukra.

Lehet tehát mindenféle elméletekkel előállni, lehet kifogásokat sorjázni, elégedetlenségünket hangoztatni, szabad és lehet dühünket kifejezni – de hova vezet mindez? Azt látjuk, a közvélemény-kutatások szerint a román társadalom szavazni készül június 9-én. Mi mit teszünk?

 

Fotó: Albert Levente

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 368
szavazógép
2024-05-29: Közélet - Nagy D. István:

Kiírták a művészeti központ tervpályázatát

A budapesti Építési és Közlekedés Minisztérium Sepsiszentgyörgy önkormányzatával együttműködésben múlt pénteken meghirdette az egykori Bodok Szálloda helyére elképzelt Erdélyi Művészeti Központ tervének nemzetközi ötletpályázatát. A közösségi médiában hétfőn közzétettek szerint a pályamunkákat augusztus 26-ig várják, az eredményhirdetésre pedig várhatóan október 11-én kerül sor.
2024-05-29: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Becsüljük meg saját jó termékeinket

A nagy kihívás az, hogy ne csak termeljünk, hanem növeljük a terményeink hozzáadott értékét, és mindenekelőtt mi magunk becsüljük meg a sajátunkat, mert ha nem bízunk benne, elveszünk, kiszolgáltatjuk magunkat az importnak – jelentette ki Nagy István, a magyar kormány agrárminisztere tegnap Sepsiszentgyörgyön, hangsúlyozva, hogy uniós pénzek és magyar kormánytámogatások is segítik a gazdákat.