Bartos Lóránt és Iochom István Kézdi-Orbaiszék római katolikus templomai című, a kézdivásárhelyi Pro Press Egyesület és a sepsiszentgyörgyi Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában megjelent, múlt héten bemutatott könyvéből Történelmünk rovatunk előző számában a Lemhény és Kézdialmás közötti Szent Mihály-hegyi templomot, a bélefalvi műemlék templomot és az esztelneki ferences kolostort mutattuk be. Ma az alsóesztelneki kerített templommal ismerkedhet meg az olvasó.
Esztelnek legértékesebb és legrégibb műemléke az alsóesztelneki római katolikus templom. Legősibb része az Árpád-házi királyok idejében létesült, a hozzátoldásokkal és a stílus jegyeinek változtatásával a település legrégibb és legimpozánsabb épülete a mai napig. A Szent Simon és Júdás-Tádé apostolok védelmébe ajánlott templom Székelyföld erődtemplomai közé tartozik.
Az 1332-es tizedjegyzékben a templom János nevű papja 16 régi banálissal járul hozzá az egyház központi intézményének fenntartásához. Ez azt jelenti, hogy az akkori idők egyik jelentősebb egyházközségének volt a temploma. Az egyházközség kezdettől fogva három településből tevődött össze: Esztelnekből, Kurtapatakból és Csomortánból. Feltételezhetően a II. András által 1224 táján idetelepített székelyeknek épült a templom az akkori román stílusban. Ezt a feltételezést megerősíti a templomhajó északi oldalán levő ívsora („lombard ív”) és a ma is meglévő Árpád-kori keresztelőkút, amelyek a XIII–XIV. századból származhatnak.
Az Orbán Balázs által ismertetett esztelneki harangot 1567-ben öntötték, s ekkor már toronynak is lennie kellett. 1635-ben kerül sor újabb javításra, és ekkor építik a ma is álló sekrestyét. A cinteremfal is feltételezhetően 1635 körül épült. A szentély gótikus boltozatát az 1802. évi földrengés után nem állították vissza. Bordái tégláinak töredékeit 1958-ban találták meg a feltárt gótikus ablaknyílásban. Ekkor szélesítették a diadalívet és építették át félkörívessé. 1838-ban újabb földrengés sújtotta az épületet. A károkat 1839-ben javították ki. E két földrengés és az azokat követő javítások jelentős mértékben megváltoztatták a templom külső és belső képét. Az 1958-ban szakszerűen helyreállított templomot az 1977. évi földrengés ismét megrongálta. A földrengés okozta károk kijavítását 1978-ban fejezték be. Egyik sajnálatos hiba, hogy a hajó északi oldalán húzódó ívsor mélyedéseit feltöltötték, megnehezítve így a későbbi feltárást. A jelenlegi déli bejárat mellett bal kéz felől az 1977-ben történt földrengéskor előkerült egy piros kereszt fekete körben. Valószínű, hogy a templom felszentelésének a jele.
A mai templomkülső több, XV. századra jellemző gótikus elemet őriz. Ebből a korból valók a déli falhoz támaszkodó kettős tagolású támpillérek is. Talán nem érdektelen az sem, hogy a diadalív retrospektív felirata az első javítás időpontját 1523-ra teszi.
A templomot kerítő falak, valamint a bejárati torony együttese érdekes keveréke a háromszéki és csíkvidéki templomokat körülvevő cinteremfalaknak. Míg a templomtól különálló, XIX. század első felében épített barokk hagymakupolás torony háromszéki jellegzetességnek tekinthető, addig az alacsony lőréses cinteremfalat már a csíki templomok kerítéseivel rokoníthatjuk.
1958-ban fedezték fel és bontották ki a vakolat alól a déli gótikus ajtókeretet, a déli falban álló két ablakkeretet, valamint a töredékesen megmaradt szentségfülkét, amelyen virágdíszes motívum látható.
Az alsóesztelneki templom belsejét az 1635. évi, majd az 1724. évi renoválás idején teljesen átalakították. Gótikus ablakait részben befalazva nagy köríves ablakokkal helyettesítették. A szentélyt és a hajót elválasztó diadalív felirata: „Positum fuit elrium renovatum 1523 m susrsus 1635 et 1724, terrae motu concursum 1802. Reparatum 1819 et 1839 et 1864.”
A főoltár festményén a templom két védőszentje, Szent Simon és Júdás-Tádé apostol látható. Az elég szegényes díszítésű szószéknek nincs koronája. A templomban ma is megvan az Árpád-kori keresztelőmedence, amely a XIII–XIV. századból származhat. Az 1958-ban szakszerűen helyreállított templomot az 1977. évi földrengés ismét megrongálta. A lehullott vakolat alól a hajó déli és északi falán freskótöredékek kerültek elő. A javításkor kiderült, hogy freskónyomok találhatók még a szentély északi oldalán is, amelyen egyetlen figurális alak vehető ki tisztán: az áldozó főpap. A töredékek a XIV. századra utalnak, gelencei, kőröspataki festményekkel mutatnak rokonságot.
A szentély északi falába beépítve egy szentségtartó fülke, alatta egy festett kőemlék található. A szentségtartó fülkében két gyertyatartó és egy kis kereszt látható. A napjainkban is kitűnően működő hatregiszteres, mechanikus rendszerű orgonát 1869-ben Kolonics István Kézdivásárhelyen élő orgonaépítő mester készítette. Mind a kolostortemplom, mind pedig a plébániatemplom orgonájának principál sípjait rekvirálták (puskagolyónak olvasztották be) az első világháborúban. Az 1970-es években Mesnyi János (1911–1990) marosvásárhelyi orgonaépítő pótolta a hiányzó sípokat. 2004-ben Bors László tusnádi orgonaépítő mester teljes felújítást és hangolást végzett az orgonán. Lelkiismeretes, áldozatos munkájának köszönhetően a hangszer jelenleg is működőképes.
A nagyharang felirata: „Egységben az erő. Az esztelneki rom. kath. Egyházközséghez tartozó hívők adománya 1925.” A kisharangon latin felirat látható. Készült a segesvári Manchen Mihály harangöntő műhelyében.
Bartos Lóránt, Iochom István
