Elutasította a lengyel elnök annak a parlament által elfogadott törvénynek az aláírását, melynek értelmében regionális nyelvnek ismerték volna el a sziléziai nyelvjárást Lengyelországban, a jogszabályt Andrzej Duda visszaküldte a parlamentnek – közölte tegnap a varsói államfői hivatal.
A törvényt április végén a lengyel parlamenti alsóház (szejm), majd május elején a felsőház (szenátus) is megszavazta. Az államfői hivatal honlapján tegnap közzétett közleményben aláhúzták: szakértőknek, különösen nyelvészeknek kellene elemezniük, hogy teljesen kialakult-e egy adott regionális nyelv, és teljesültek-e ebben a tekintetben a nemzeti kisebbségekről és a regionális nyelvről szóló lengyelországi törvényben megszabott kritériumok.
A közvélemény számára elérhető nyelvészeti vélemények többsége szerint a sziléziai nyelvjárások a lengyel nyelv változatait képezik, az ezekből álló sziléziai dialektus pedig ugyanolyan jellegű, mint több más lengyelországi dialektus, például a kis- vagy nagy-lengyelországi, illetve a mazóviai. Ilyenként nem teljesíti a regionális nyelv elismerésének feltételeit – érvelnek. Aláhúzták: a lengyel nyelvről szóló törvény a lengyelországi nyelvjárások ápolását is magában foglalja. Az államfő viszont osztja azokat az aggodalmakat, melyek szerint a sziléziai dialektus regionális nyelvként való elismerése, valamint az ebből eredő védőintézkedések hasonló elvárásokat kelthetnének más regionális csoportok képviselőinél.
A megvétózott jogszabály értelmében Lengyelország délnyugati részén elterülő sziléziai térség hagyományos nyelvét regionális nyelvként iktatták volna be a nemzeti kisebbségekről szóló törvénybe. Ilyen státuszt Lengyelországban eddig csak a Balti-tenger mellékén elterjedt kasub nyelv élvezett.
A módosítás nyomán kettős helység- és utcaneveket alkalmaztak volna azokon a helyeken, ahol a lakosság legalább 20 százaléka úgy nyilatkozik, hogy beszéli a sziléziai nyelvet, önkéntes iskolai nyelvoktatást vezettek volna be, és finanszírozták volna a regionális nyelv ápolását célzó kezdeményezéseket. 2007 óta összesen nyolc hasonló javaslat látott már napvilágot, a szejm egyiket sem hagyta jóvá, illetve nem is kerültek napirendre.
A 2021-es népszámlálásban több mint 467 ezren jelölték meg Lengyelországban, hogy mindennapjaikban a sziléziait használják, közülük csaknem 55 ezren azt állították, hogy csak ezt a nyelvet beszélik. Az utóbbi hetekben több lengyel értelmiségi írta alá azt a petíciót, amelyben a sziléziai nyelvről szóló törvény jóváhagyására szólítják fel Andrzej Dudát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.