Többévnyi leállás után ismét nekilát Sepsiszentgyörgy önkormányzata, hogy kivitelezőt találjon a Kőrösi Csoma Sándor és a Kossuth Lajos utca sarkán álló tömbház alsó szintjeit elfoglaló, a Román Nemzeti Bank egykori székhelyén megálmodott Design Bank megépítésére. A városi képviselő-testület nemrég jóváhagyta a frissített költségeket, melyek nagyjából az eredeti háromszorosára emelkedtek, a városháza elvégeztette a terven a szükséges módosításokat, így következhet a közbeszerzés, az önkormányzat vezetői remélik, jelentkező is kerül.
A városi képviselő-testület április végi soros ülésén hagyta jóvá a beruházás újraszámított műszaki és gazdasági mutatóit. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester akkor elmonda: három évvel ezelőtt azért álltak le a munkálatok, mert a jegybank egykori székhelye fölötti lakásokban élők jelezték, hogy repedések jelentek meg a falakon, ennek nyomán az építkezési felügyelet kiszállt és elrendelte a munkálatok leállítását. Ezt követően az önkormányzat megrendelte a szakfelmérést és a kért tanulmányt. A felmérés nem talált komoly problémát, ezt a tanulmányban is megerősítették, a városházán pedig úgy döntöttek, hogy a műszaki tervet is módosítják.
A tervező elvégezte a szükséges módosításokat, így a városi képviselő-testületen a sor, hogy jóváhagyja a frissített gazdasági és műszaki mutatókat. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy az eredeti kivitelezővel az önkormányzat szerződést bontott, mivel az építőanyagok ára a munkálatok felfüggesztése idején elszabadult, és nem sikerült egyezségre jutni azok frissítése kapcsán. Az új számítások szerint a beruházás összköltsége az eredeti közel hétmillióról több mint 18 millió lejre ugrik. Ezt a testület végül jóváhagyta.
Lapunk megkeresésére Tóth-Birtan Csaba elmondta, az ár azért is megugrott, mert a szakvélemény az épület statikai biztonságának folyamatos felügyeletét kéri a munkálatok idején. Ennek a költségeit is be kellett építeni a műszaki és gazdasági mutatókba, de egyértelműen az építőanyagok drágulása dobta meg leginkább az árat. A tanácsi határozat birtokában az önkormányzat kiírhatja a közbeszerzést, remélik, kerül kivitelező, ugyanis az összeg ebben az esetben elég nagy, így vélhetőleg nem lesz gond. Ami a finanszírozást illeti, egyelőre saját forrásokból oldják meg a beruházást – tette hozzá az alpolgármester.
Amint azt korábban többször megírtuk, az ingatlan több mint nyolc éve került a román állam tulajdonából az önkormányzatéba. Ezt követően született meg a Design Bank ötlete: az önkormányzat 2019 márciusában jelentette be, hogy kreatív térré alakulnak az irodák. Amint akkor elhangzott, Design Bank néven egy nem konvencionális alkotóteret alakítanának ki, mely elsősorban a nagy hozzáadott értéket termelő kreatív szakmák képviselői számára lenne egyfajta inkubátorház, olyan közösségi tér, ahol fiatalok és fiatalosan gondolkodók, kreatív emberek alkotni, dolgozni, illetve találkozni tudnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.