A csendes harmadik

2024. május 30., csütörtök, Máról holnapra
Nagy D. István

A kampánycsörte zajában, az egymást érő, egyre hatalmasabb ígérethalmazok pufogtatása, a politikai ellenfelek lejáratása, pocskondiázása közepette már-már kakukktojásnak számított az a múlt csütörtöki hír, mely szerint a korrupcióellenes ügyészek volt titkosszolgálati vezetőket idéztek be kihallgatásra. Nem is akárkiket: Florian Coldeát és utódját, Dumitru Dumbravát, akik egy igen sajátos, zavaros, botrányoktól hangos időszakban – a 2010-es évek közepén – töltötték be a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) magas tisztségeit.

Sokan emlékezhetnek, hogy Coldea a SRI igazgatójának helyetteseként a titkosszolgálatok és a vádhatóságok (elsősorban a DNA) közötti megállapodások értelmi szerzőinek egyike volt. Ezek sarkalatos pontja szerint a korrupciós bűnvádi eljárások során a SRI által akár jóváhagyás nélkül (nem ritkán lehallgatással) begyűjtött adatok is felhasználhatóak bizonyítékként a vádhatóságok által. Némileg leegyszerűsítve, ezek a sokáig titokban tartott megállapodások tulajdonképpen szentesítették a titkosszolgálatok és az igazságszolgáltatás összefonódását. Talán az is rémlik sokaknak, hogy Coldea végül ebbe bukott bele, 2017-ben ugyanis előbb egy volt kollégája, majd több, korrupció miatt perbe fogott politikus pakolt ki az összefonódás mértékéről, egyebek mellett a SRI által a DNA-ra gyakorolt nyomásról, mely révén vádemeléseket csikartak ki az ügyészekből.

A fentiek ismeretében az, amiért most Coldeát és Dumbravát beidézték, már egyenesen pikantériának tekinthető, hiszen a korrupcióellenes ügyészek egy feljelentés nyomán befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsítják őket. A feljelentés szerint egy sikkasztással megvádolt üzletembernek azt ígérték, közbenjárnak a bíróknál kedvezőbb ítéletért, nyilván potom hétszázezer euró ellenében. Azaz pont azt tették, ami ellen egykoron a DNA-val karöltve harcoltak: igen, a fránya korrupció. Nyilván, mindez csak látszat volt, azóta ugyanis több alkalommal is bebizonyosodott, hogy a megállapodások célja az igazságszolgáltatás befolyásolása volt adott politikai és gazdasági érdekek mentén. És úgy tűnik, Coldea és társai erről a szokásukról nehezen tudtak lemondani, csak már nem a SRI-s mundérban űzték azt, némileg nagyobb kockázatot vállalva.

Hogy az ügyből végül mi lesz, azt nyilván nem lehet megmondani, de talán nem is ebből a szempontból érdekes igazán. A jelentősége inkább abban áll, hogy bár csak rövid időre és részben, de fellebbenti a fátylat arról a párhuzamos, a mindenkori politikai hatalom mögött, az árnyékban meghúzódó világról. Egy olyan érdekhálózat ez, melynek a titkosszolgálatok és a különböző, kevésbé vagy egyáltalán nem látható politikai-gazdasági körök egyaránt tagjai, és amely ha a helyzet úgy kívánja, hatékonyan be tud avatkozni, akár az igazságszolgáltatás prérijén is. És nem utolsósorban egy olyan hálózat, mely választásoktól, pártoktól, kormányoktól függetlenül, csendes harmadikként köszöni szépen, jól van.

 

Fotó: Facebook / Direcția Națională Anticorupție

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 302
szavazógép
2024-05-30: Közélet - Szekeres Attila:

Sokkal több, mint hungarikum (Műemlékvédelemről a sepsikilyéni unitárius templomban)

Műemlékvédelmi konferenciát szervezett a budapesti Teleki László Alapítvány kedd délután a sepsikilyéni unitárius templomban. Ugyanakkor bemutatták Mihály Ferenc és Szász Erzsébet Míves famunkák Erdélyben, valamint Tóth Boglárka és Fehér János Sepsiszék templomainak történeti fa- és tetőszerkezetei című kötetét.
2024-05-30: Közélet - Hecser László:

Társulnak, hogy az utak megújulhassanak (Erdővidék)

Barót képviselő-testülete keddi ülésén úgy döntött, részt vesz Kovászna megyével, Málnás, Mikóújfalu és Bacon községgel együtt a 122-es jelzésű megyei út, valamint Kovászna megyével, Bardoc és Vargyas községgel a 131-es megyei út felújítási költségeinek előteremtésére irányuló pályázaton.