A fővárosi Victoriei téren, a kormánypalota előtt tüntetett tegnap a kultúrában és a sajtóban dolgozók érdekeit képviselő CulturMedia szakszervezeti szövetség, amely így fejezi ki szolidaritását a közigazgatásban dolgozókkal.
A CulturMedia közleménye szerint felháborodásukat az a kormányrendelet váltotta ki, amely „két részletben 10 százalékot ad a szegényeknek, miközben más, politikailag támogatott kategóriák többszöri béremelésben részesültek, néha még kéretlenül is”. A tiltakozók a Szégyen rendeletének nevezik közleményükben az említett jogszabályt.
A szakszervezetek kérik, hogy a kormány hagyjon fel „diszkriminatív bérpolitikájával”, és ne reagáljon megvetéssel, közömbösséggel és populista nyilatkozatokkal a múzeumi és könyvtári alkalmazottak, illetve a közigazgatási dolgozók követeléseire. Mint írták, jogos igényeikre a kormány a társadalmi párbeszéd helyett elbocsátásokra utaló burkolt fenyegetésekkel reagált.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.