Európai Örökség Díjjal (Europa Nostra Díj) tüntették ki a kolozsvári Szent Mihály-templomot – közölte tegnap László Attila kolozs-dobokai főesperes-plébános.
Az európai műemlékvédelmi szakterület legrangosabb elismerésének idei díjazottjait tegnap ismertették, a Kolozsvár főterén álló római katolikus istenháza a helyreállításért kapta meg a díjat, melyet október 7-én adnak át Bukarestben. „Bár a díj hozzáad, a Szent Mihály-templom nem ettől lesz több. De nagyon örülünk, hogy a világ is úgy látja, ahogy mi nap mint nap: ez a mi kolozsvári csodánk. Reméljük, még inkább ráirányítja a világ szemét arra, hogy Isten munkatársaként mikre képes az ember” – hívta fel a figyelmet László Attila, aki szerint ezt az üzenetet ma különösen fontos nyomatékosítani Európában. Hozzátette: a díj sok ember – tervezők, kivitelezők, ellenőrök, munkások – munkáját dicséri, akik együtt dolgozva évek alatt végezték a templom felújítását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.