KármentőLuxusbörtönök kellenek

2024. május 31., péntek, Jegyzet
Kuti János

Érdekes, hogy ha nálunk valaki két bűncselekményt követ el, és mindkettőért elítélik, akkor a büntetéseket nem összeadják, hanem összevonják, és csak a nagyobbikat kell letölteni, de azt sem egészen. Így történt ez a volt konstancai polgármester, Radu Mazăre esetében is, aki kilenc évet kapott törvénytelen ingatlan-visszaszolgáltatások miatt (konstancai és mamaiai földterületeket és partszakaszokat osztott szét) és öt évet hivatali vesztegetési ügyek okán.

Csak a kilencet kellett volna letöltse, de négy évvel hamarabb feltételesen szabadlábra helyezték. A jilavai börtönben nagyon példásan viselkedett és nevelési, valamint vallási programokon is részt vett, így biztosan megjavult. Betartotta a Benedek-rendiek jelszavát, hogy: Dolgozz és imádkozz (Ora et labora). Radu Mazăre 77,77 millió euró kárt okozott az államnak, és Konstancát 36,16 millió euróval károsította meg, amit „természetesen” nem térített meg.

Mikor meghallottam, hogy kiengedték a börtönből, arra gondoltam, hogy indul Konstancán a polgármesteri székért, és simán megválasztják, mint ahogy Nagybánya hírhedt polgármesterét, Cătălin Cherecheșt is újraválasztották, annak ellenére, hogy a börtönben csücsült. Köztudott, hogy kenyér és cirkusz kell a népnek, és mivel kenyeret vehet bárhol, akinek pénze van (nem jegyre adják, mint 1989 előtt), Radu Mazăre a polgármesterkedése idején biztosította a cirkuszt. Az általa szervezett karneválokon szerepelt mint Ștefan cel Mare, spártai hős, szultán, brit uralkodó, XIV. Lajos, náci tiszt, valamint sok más híresség képében.

Sajnos, a dutyiból kijőve azt nyilatkozta, hogy nem érdekli a közélet. Felesége terhes, és a szülés után véglegesen Madagaszkárra költöznek, pedig onnan egyszer már hazaküldték, miután itthon elítélték. Aztán ha Madagaszkáron is olyan ügyes lesz, mint Konstancán, akkor ott megválaszthatják királynak is, mint a magyar grófot, Benyovszki Móricot 1776-ban, miután a császárnő, Mária Terézia száműzte az országból.

Radu Mazăre önkéntes száműzetést vállal, és jó előre gondoskodhatott arról, hogy legyen mit aprítania whiskyjébe. Lehet, hogy elásta pénzét a homokba, és most exhumálni akarja.

Nálunk nem érvényes a mondás, hogy ebül szerzett jószág ebül vész el, mert amit az államtól szerez meg valaki törvénytelenül, azt nem szokta elveszíteni. Éppen most függesztették fel a médiamogul Dan Voiculescu által okozott 100 millió eurós kár behajtását. Őt 2014-ben zárták be tíz évre az Élelmiszer-kutató Intézet törvénytelen privatizálása miatt. Hét év alatt abból az állam 8,4 milliót hajtott be. Ha ilyen ütemben folyna a kár megtérítése, akkor olyan ezer év lenne szükséges az egész összeg behajtásához, de úgy néz ki, emiatt nem kell Voiculescunak a feje fájjon. Fájjon az államnak.

Most éppen a Román Hírszerző Szolgálat két tartalékos tábornokát helyezték hatósági felügyelet alá, mert állítólag 700 ezer eurót kértek valakitől azért, hogy az illetőt megszabadítsák az elítéléstől egy Európai Alapokkal kapcsolatos bűnügyben.

A nagyon fontos embereket valószínű, azért engedhetik ki a börtönből, mert nincs elég ötcsillagos börtöncella számukra, ahol őnagyságuknak megfelelő körülmények közt (a költő szavait parafrazálva) bársonyan futnának perceik. Ha újabb illusztris bűnöző érkezik, egy régebbit kiengednek, hogy legyen az új számára hely.

Az a helyzet, hogy Románia három év alatt annyi büntetést fizetett a börtönökbéli feltételek miatt, amiből egy új börtönt lehetett volna építeni. Az idén kölcsönből kettőt is kezdünk felhúzni. A modernebb 900 férőhelyes, 65 millió euróba kerül. A szálláshelyek mellett lesz benne orvosi központ, templom és sportterem is. Csak nehogy menet közben ellopják az arra szánt pénzt. A tolvajok tudják, hogy ha el is kapják őket, a pénzt nem kell visszafizetni, és remélik, hogy mire elítélik őket, újabb pénzekből valahogy felépül számukra a luxusbörtön is.

De addig is, amíg lesz elég hely, a legjobb módszer az elítéltek számának csökkentésére az, ha a bűnüldöző szervek addig húzzák-nyúzzák az ügyeket, amíg azok elévülnek. Így egy év alatt körülbelül ötezer bűncselekmény tűnik el, aminek haszonélvezői: politikusok, stricik, csalók, tolvajok, verekedők stb. A többiek mehetnek majd a luxusbörtönökbe.

 

A jilavai börtön bejárata. Fotó: anp.gov.ro

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-05-31: Közélet - Bartos Lóránt:

Sürgősségi osztályt szorgalmaz az MPE Kézdivásárhelyen

A Magyar Polgári Erő (MPE) választási kampányában sürgősségi osztály létrejöttét szorgalmazza a kézdivásárhelyi kórházban. A céhes városban sürgősségi alapellátást biztosítanak, viszont osztály nincs – ami amúgy megfelel az egészségügyi rendszerben lévő szabályoknak.
2024-05-31: Közélet - Ferencz Csaba:

Új talapzaton Gyárfás Jenő szobra

Tegnap délelőtt az eredetivel megegyező, ám új talapzatra került a sepsiszentgyörgyi képtár előtt a Gyárfás Jenő-szobor.