Kézdivásárhelyi diáknapok

2024. május 31., péntek, Szabadidő

Az elmúlt hétvégén ismét a fiataloktól volt hangos az udvarterek városa. A Totál Ké(s)zdiáknapok alkalmával hét csapat, hetven résztvevő, valamint 21 szervező és önkéntes munkálkodott azon, hogy fergeteges élményt hozzon létre.

  • Fotó: KÖSZ
    Fotó: KÖSZ

A diákok úgy érzik: a céljukat elérték, hiszen a kockakövek tere a hangjuktól volt élénk és színes – a nevetés és a csapatmunka, az együtt töltött kedves pillanatok meghozták gyümölcsüket.

Barabás Panna, a Kézdiszéki Középiskolások Szövetségének (KÖSZ) elnökségi tagja tájékoztatta lapunkat arról, hogy miként zajlott a fiatalság számára szervezett esemény. „A három nap folyamán a csapatok próbára tették ügyességüket és kreativitásukat az izgalmas, változatos feladatok során. Próbára tették készségeiket, türelmüket és legfőképp csapatszellemüket, a feladatok megoldásában a kulcs a kreativitás és az együttműködés volt” – számolt be a szervező. Mint elmondta, első nap a városközpont köré épültek a különböző feladatok, helytörténettel, kalandos felderítésekkel, a csapatok felfedezhették az eddig általuk járatlan utakat, udvartereket. A második nap a sportról szólt, majd az utolsó napon főzőversenyt szerveztek, amit zsűriztek is. (bartos)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2024-05-31: Közélet - :

Nézzük együtt óriáskivetítőn az Európa-bajnokságot!

Két hét múlva, június 14-én kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság; Németországban július 14-ig az öreg kontinens legjobb 24 csapata küzd a végső győzelemért.
2024-05-31: Közélet - :

Katonákat alkalmaznak

A sepsiszentgyörgyi Cireșoaia Hegyivadász-zászlóalj katonákat alkalmaz.