Közel hozták a Kárpát-medence tájegységeit

2024. június 3., hétfő, Kultúra

Korábbi találkozóktól eltérőn leginkább folklórműsorral jelentkeztek a társulatok a múlt héten Sepsiszentgyörgyön megrendezett 18. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóján, melyet pénteken este közös gálaműsorral zártak a Tamási Áron Színházban.

  • A gálaműsor zárótáncában közösen lépett fel a hat együttes. Fotó: Albert Levente
    A gálaműsor zárótáncában közösen lépett fel a hat együttes. Fotó: Albert Levente

A négy napig tartó rendezvényen egy-egy előadást láthatott a közönség a hat erdélyi magyar hivatásos táncegyüttestől, amelyeket délelőttönként szakmai bizottság értékelt ki a műsorok alkotói és szereplői jelenlétében. A kísérőprogramok között volt szakmai előadás, folkkocsma, táncház, lélekzengető koncert, a rendezvény zárásaként pedig közös gálaműsor a hat hivatásos együttes fellépésével, amelyet a bemutatott koreográfiák tájegységi sokszínűsége jellemzett.

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, a székelyudvarhelyi Udvarhely Néptáncműhely, a nagyváradi Nagyvárad Táncegyüttes és a nyárádszeredai Bekecs Táncszínház jövőben Marosvásárhelyen találkozik, öt év múlva pedig újból a Háromszék Táncegyüttes lesz a találkozó házi­gazdája.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-06-03: Közélet - :

Rajtunk múlik, hogy a június 9-i választások a romániai magyar kisebbség jövőjéről is szólnak-e (Kató Béla felhívása)

Az erdélyi magyarokon múlik, hogy a június 9-i romániai választások a romániai magyar kisebbség jövőjéről is szólnak-e, hogy bele tudnak-e szólni jövőjük formálásába, közösségeik ügyeibe, ezért élniük kell a választási lehetőséggel – írja választási felhívásában Kató Béla erdélyi református püspök.
2024-06-03: Közélet - :

Báró Szentkereszty Stephanie-ra emlékeztek

Nagy ünnepség helyszíne volt tegnap a kézdivásárhelyi közösségi park, ahol az alapító, Báró Szentkereszty Stephanie halálának 118. évfordulójára emlékeztek.