A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte vasárnap a Kanadai Nagydíjat Montréalban. A holland pilótának ez pályafutása 60. futamgyőzelme, az idei szezonban hatodszor diadalmaskodott. Mögötte Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, George Russell, a Mercedes szintén brit pilótája pedig harmadikként.
A mezőny minden tagja óvatos volt a startnál, így csak egy kisebb koccanásra került sor az első kanyar után a meglehetősen nehéz időjárási körülmények között. Az élen a pole pozícióból induló Russell maradt, mögötte Verstappen száguldott másodikként, Norris pedig harmadikként. A McLaren brit versenyzője a 20. kör végén megelőzte holland ellenfelét, majd Russell mellett is azonnal elszáguldott. A 24. körben Logan Sargeant a falnak csapta a versenyautóját, így a pályára hajtott a biztonsági autó. Norris egy körrel később kapta meg a friss abroncsokat, mint a közvetlen riválisok, ezért csak a harmadik helyre állt vissza, a mezőny pedig öt kör után folytathatta szabadon a versenyzést. Húsz körrel a leintés előtt megint Russell volt a második, a brit pilóta ugyanis kihasználta honfitársa, Norris hibáját, aztán két körrel később Russell rontott, így Norris visszavette a második pozíciót. A hajrában újabb biztonsági autós szakasz következett, ugyanis Carlos Sainz Jr. kiütötte Alexander Albon autóját, amelyet menteni kellett. A két Mercedes kerékcserére hajtott a boxba, így a harmadik pozíciót Oscar Piastri örökölte meg. A száguldás 12 körrel a zárás előtt folytatódhatott: Verstappen győzelme nem forgott veszélyben, nagy csata a harmadik helyért zajlott, a küzdelemből végül Russell jött ki jól.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.