Befejezi pályafutását Varga Dénes, a Ferencváros olimpiai bajnok vízilabdázója. Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a 37 éves klasszis jelenleg százszázalékig a párizsi játékokra koncentrál, és az ezt követő fél évben egyeztetnek majd arról, milyen pozícióban segíti a jövőben a zöld-fehéreket.
Nyíri szezonértékelőjében kifejtette, az együttes a múlt heti Bajnokok Ligája-győzelmével vált véglegesen európai topcsapattá, ugyanis az elmúlt öt évben két arany-, egy ezüst- és egy bronzérem, valamint egy hatodik hely a mérlege, ennél pedig csak az ideit megelőző három kiírásban győztes Pro Recco tud eredményesebb időszakot felmutatni. Hozzátette, a céljuk, hogy a következő öt évben inkább a Ferencváros oldalára billenjen a mérleg.
A bajnokságot és a Magyar Kupát százszázalékos mérleggel nyerte a Ferencváros, erről a sportvezető úgy vélekedett: ezért nem a győztest kell hibáztatni – utalt ezzel arra, hogy a sajtóban emiatt érdektelennek nevezték a bajnokságot –, és azon lesznek a következő időszakban is, hogy tovább erősítsék a csapatot.
Az FTC bemutatta négy új igazolását: a válogatott két kiválósága, Manhercz Krisztián és Vámos Márton egyaránt visszatér a Népligetbe, Szolnokról pedig Vismeg Zsombor csatlakozik a magyar bajnok és kupagyőzteshez. Légiósként a spanyolok világbajnoka, Miguel De Toro kerül a zöld-fehérekhez, akiktől Varga Dénes mellett az orosz Danyiil Merkulov, az olasz Luca Damonte és Szabó Bence távozik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.