Idén március 10-én, a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékműve köré összegyűlt székelyek és erdélyi magyarok közfelkiáltással kiáltványt fogadtak el, amelyet a Maros megyei kormányhivatal segítségével eljuttatott Románia kormányához a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Erre a beadványra válasz érkezett, amelyet Románia közigazgatási minisztere, Adrian Ioan Veștea írt alá.
A Székely Nemzeti Tanács elnökéhez címzett levél egy rövid felvezetés után négy pontba foglalja Románia kormányának elutasító álláspontját Székelyföld autonómiájával szemben. A három oldal terjedelmű levél számos olyan megállapítást tartalmaz, amely nem illik bele Románia vállalt kötelezettségeibe és nincs tekintettel a társadalmi-történelmi valóságra – tudósít az SZNT sajtószolgálatának tegnapi közleménye. Az SZNT ugyanakkor üdvözli azt az egyébként minden alkalommal elvárható demokratikus gyakorlatot, amely révén először történik meg, hogy a Székely Szabadság Napjának kiáltványára érdemi válasz érkezik az állami intézmények valamelyikétől.
„A válaszlevélre alapos elemzés és szakmai konzultáció után fogunk reagálni, amelyet a közvélemény és a nemzetközi intézmények figyelmébe is ajánlunk” – zárul a közlemény.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.