Bízunk abban, hogy a 2024-es Székely Vágta résztvevői nem babonásak, hiszen péntektől vasárnapig az Eresztevény melletti magaslaton, azaz az Óriáspince-tetőn rendezik meg a népszerű lovas esemény tizenharmadik kiírását. A viadal mezőnyében van a tavalyi győztes, a sepsiszentgyörgyi Tamás Csaba, akivel a három kategóriában – Vágta, Góbé és Kishuszár Futam – várhatóan harmincnégy lovas teszi próbára gyorsaságát és ügyességét.
A hétvégi lovas esemény szervezőitől tudjuk, hogy a Székely Vágtának idén előreláthatólag hét, a Gobé Futamnak tizenhét, míg a Kishuszár Futamnak két korosztályban (10–13 és 14–17 év között) tíz versenyzője lesz, a startlista azonban még nem végleges, hiszen az indulók száma változhat a szombati rajtig. Az előzetes nevezési lista szerint a Vágta mezőnyében szerepel a tavalyi győztes, a sepsiszentgyörgyi Tamás Csaba és a második helyen végző farkaslaki Bálint Szilamér, ismét Gobé Futamon versenyzik a 2023-as ezüstérmes, a kézdivásárhelyi Papp Alpár, míg a kishuszárok között újra nyeregbe pattan az előző kiírás nyertese, a farkaslaki Demény Magor és az egy éve második csíkcsicsói Bíró Kamilla.
Holnap 11 órakor lesz a Székely Vágta hivatalos megnyitója, amelyet Góbé Olimpia követ majd, 14.30–16.30 óra között pedig díjugrató versenyre kerül sor. 18 órától kezdődnek az előfutamok: előbb a kishuszárok, majd a Góbé Futam és végül a Vágta vetélkedőit tartják meg. A napot a magyarországi Nemzeti Lovas Színház Honfoglalás című produkciója zárja 21 órától. Vasárnap délben huszárügyességi versennyel kezdődik, majd 15.15-től agárfuttatás is szerepel a programban. A Góbé Futam középdöntője 16 órakor veszi kezdetét, majd a Huszár Vágta után a Kishuszár Vágta döntőjére kerül sor 17 órától. A Góbé Futam és a Székely Vágta fináléja 18 órakor kezdődik. A záróünnepséget a Pomázi Zoltán vezetésével fellépő Új Bojtorján koncertje követi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.