Bútorgyár Barátoson - Mózes László

2009. február 11., szerda, Riport

Kevés háromszéki faluban működik olyan ― helyi erőforrásból teremtett! ― gyár, amely közel száz alkalmazottat foglalkoztat. A barátosi bútorgyárban másfél évtizede szinte kizárólag exportra termelnek. A Montanatrans kereskedelmi társaság tulajdonosa, Varga Tibor beszélt arról, hogyan lehet fenntartani egy ilyen vállalkozást.

Divatkövetés sarokpaddal

Klasszikus vállalkozói nekirugaszkodás a Varga Tiboré (képünk): 1990-ben egy eladott Dacia személygépkocsi árából kisebb tehergépkocsit vásárolt, és ezzel kezdődött minden. Eleinte szállítással is próbálkozott, 1991-ben alapította a Montanatrans céget, aztán ― mivel faipari mérnök, és 1984-től 1991-ig a kovásznai Compal bútorgyárban dolgozott ― folytatta szakmájával, a bútorgyártással, 1994-től csak ezzel foglalkoznak. ,,Azóta működünk", 1996-tól jóformán csak külföldi partnereknek dolgoznak, sarokpadokra szakosodtak. Akkoriban az általa legkomolyabbnak talált német piacon nagy igény volt erre a termékre, másrészt, 1981-től kezdve, miután befejezte egyetemi tanulmányait, sokat készítettek belőle. Mivel elég nehéz előállítani, nem gyártható nagy mennyiségben, a nagy vállalatok nem foglalkoznak vele, ezért is választották fő terméküknek.

A sarokpad különben német találmány, ám Németország mellett már más országokban is vannak megrendelőik. Barátoson egyaránt készítenek klasszikus és modern darabokat, utóbbiaknál a kárpit színe gyakrabban változik, azaz követi a divatot, most éppen téglavörösről készülnek drapp árnyalatra váltani, mindig a januári kölni kiállítás határozza meg az európai bútorpiaci trendet, így érthető, hogy a korszerű szemléletet követő németek eddig akár két-három évente is kicserélték sarokpadjukat, illetve az ahhoz tartozó asztalt. Különben ezt a bútortípust azért szeretik a németek, illetve a germán stílust követő országokban élők, mert étkezésekkor praktikus, a nappaliba, az ebédlő sarkába helyezik, ahonnan belátható a tér, nem foglalja a helyet egy asztal a szoba közepén. Franciák, olaszok, spanyolok viszont nem vásárolják. Németország a fő piacuk, termékeik már nagyon rég szerepelnek a közismert, nagy divatkatalógusokban (Neckermann, Bader, Quelle stb.), ezen kívül megrendelőik vannak Belgiumban, Svájcban, Csehországban, Szlovéniában, Horvátországban, Macedó­niában. Általában a megrendelők kérik a különféle modelleket, az esetek 20―25 százalékában pedig közösen fejlesztették a termékeket.

Varga Tibor azt mondja, ,,elég nagy hibája", hogy amióta létezik a cég, egyetlen kiállításon nem vettek részt, reklámra jóformán semmit nem költöttek, ennek ellenére ismerték, mint régi jó szakmabelit, partnerei megbíztak benne, mert tudták, hogy komoly vállalkozó, és amikor megegyeznek valamiben, azt teljesíti. A szlovéniai üzlettársainak például egy fél év alatt elküldött tizenkét kamionnyi árut, és csak azután ismerkedtek meg.

Állandó versenyhelyzet

Bár tény, hogy ezt a vállalatot a kilencvenes évek eleje óta folyamatosan építik, komoly eredményeket értek el, azaz mindez akár vállalkozási sikertörténetnek is tekinthető, mégis úgy véli, ,,nem nagy teljesítmény, mások sokkal többet értek el". Függetlenek maradtak, nem léptek be sehova, ,,ami kölcsönt fel tudtam venni a bankoktól, felvettem, és abból fejlődtem valamennyire". Fejfájást okoztak a tisztességtelen versenytársak: ,,ilyen piacon nehéz élni". Azt tartja, hosszú távon gondolkodva a siker titka a becsületesség, illetve az, hogy a nyereségért nagyon sokat kell dolgozni.

Volt olyan időszak is, amikor veszteségesek voltak, legnehezebb évük 2006 volt, amikor majdnem megálltak: azon a nyáron közel hárommilliárd régi lejes veszteség árán tudta csak megtartani alkalmazottjait, s az akkori hiányt másfél év munkával tudták ledolgozni. Az történt, hogy a nyugati megrendelők egy ideig nem vásároltak, bár akkoriban Európában jól éltek, azon a nyáron bútorvásárlás helyett inkább utaztak.

Az euróárfolyam ingadozása kevésbé érintette, mert a nyersanyag árát is abban számítják, de partnerei is azzal fizetnek. ,,Ha az euró esik, kevesebbet fizetek nyersanyagért, ha magas, akkor többet, de többet is kapok." Azt mondja, a külföldi piacra termelve nem sok a nyereség, ráadásul olyan gyártókkal is versenyeznie kell, mint amilyen például a szlovákiai barátja, aki ,,majdnem ugyanúgy kezdte a termelést, mint én, egy istállóban", de nagyon korszerű, nagy kapacitású gyárat fejlesztett ki, mert a szlovák állam nagyon támogatta a befektetőket.

Csak tölgy- és bükkfa az alapanyaguk, ugyanis nem lehet váltogatni a faféleségeket, különböző műszaki berendezésre van szükség, ,,másak a kések, más kell legyen az ember keze". A barátosi bútorgyárban most 86 alkalmazott dolgozik egy váltásban, mintegy félszázan Kovásznáról ingáznak, a többiek helybeliek, illetve a szomszédos falvakból járnak ide. Legtöbben 2001―2002-ben voltak, akkor 136 embernek jelentett kenyérkereseti lehetőséget az egység. Egy mester irányítja a termelést, a munkások képzése pedig azon múlik, ők maguk akarják-e vagy sem. A bútoriparban nem nagy a fizetés, tavaly például gondot okozott, hogy többen elmentek építkezésekhez, ott 1300 lejt is kerestek, miközben a barátosi gyárban be kellett érniük 800 lejjel. Próbálkoztak, de belföldre nem dolgoznak, mert ,,nem komoly piac", nincs nagyobb rendelés, s azt a keveset sem fizetik ki rendesen, de a külföldiek között is találkozott agyafúrt osztrák megrendelővel, ,,általában ki kell szűrni, kivel érdemes üzletet kötni".

Uniós aggályok

Varga Tibor nem ért egyet azzal, hogy az EU-tagság következtében be kellett zárni például több falusi kis tejfeldolgozó egységet, ezzel nem csak az ott dolgozók munkája, állása veszett el, hanem azok az idős emberek is rosszul jártak, megélhetési lehetőség nélkül maradtak, akik egy-két tehenet tartottak, s a tejet el tudták adni a kis üzemeknek. Hagyományos ízű termékeket gyártottak, korábban sem betegedett meg ezektől senki, és egyszer csak kiderült, nem megfelelőek. Miért? Ennél nagyobb probléma, hogy hazai szinten az ipari termelők, a gyártók, a munkahelyteremtő vállalkozók semmilyen előnyt nem élveznek azokkal szemben, akik csak ügyeskednek... Szerinte legalább két generációra van szükség, hogy változzon az emberek mentalitása, hogy a vállalkozók is kedvezőbb körülmények között tudjanak dolgozni.

Mi több, nem elég baj, hogy Romániában, ahol nagy hagyománya volt a bútorgyártásnak, leépült ez a korábban nagyon fejlett iparág ― ,,miért kellett tönkretenni?" ―, újabban nyugati országokból erdőt is vásárolnának (egy finn cég Moldvában már megvett néhány ezer hektár erdőt, németek pedig 20 000―30 000 hektár után érdeklődtek), hogy innen termeljék ki a fát, kivigyék a nyersanyagot, s máshol készítsenek bútort belőle, holott ezt nem lenne szabad megengedni, a belföldi feldolgozást kellene támogatni. Oly mértékű Romániában az erdőirtás, hogy aki például szatellitfelvételeken követi, csak szörnyülködhet, mennyi a kopár, letarolt terület ― ,,mert sokkal hamarabb jön a pénz, ha kivágják az erdőt" ―, miközben az EU tagállamaiban csak nagyon szigorú szabályok betartásával lehet kitermelni, annak pedig nyoma sem maradhat, ők bezzeg nagyon vigyáznak az erdeikre. Itt meg tönkremegy minden, elég felmenni Kommandóra, a Lakóca felé, s körülnézni, milyenek a hegyoldalak, ráadásul, ,,ahol kivágták, ott erdő már nem lesz"... Nem kellene eladni az erdőt, ,,ez az egész uniós ügy egy hidegháború volt, amit már megnyertek a külföldiek", az EU-tagság főként egy húszmilliós piacot jelent az ottani termelőknek, másrészt pedig a nyersanyagot viszik ki innen, ,,ahogy akarják", nem érdekük, hogy itteni termelés, feldolgozás legyen. Ez nagyon borús kép, semmi jót nem lát ebben a tagságban, annak ellenére, hogy csak külföldre dolgoznak, ,,bárhol lenéznek", csak az érdekek számítanak.

A gazdasági válsággal kapcsolatosan figyelik, mi történik külföldön, még két-három hónapra van rendelésük, s számára előny, hogy eddig is több országból több céggel tartotta a kapcsolatot. Varga Tibor reméli, ha nem lesznek túl nagyok az itteni költségek ― bár nagyon felment a nyersanyagok ára, a rendkívül magas termelési költségek több mint 65 százalékát ez teszi ki, ezért alkalmazottjaikat sem tudják úgy megfizetni, ahogy kellene ―, még tudnak nyereséggel dolgozni, igaz, itt nem lehet tudni, mi lesz egy fél év múlva, néha a cég eladásán is gondolkozik... De számára most az a fontos, hogy fia közgazdaságot tanul egy bécsi egyetemen, és abban bízik, új lendületet hoz majd a vállalkozásnak. Már gyermekkorától tanították németül, angolul ― ,,nekem hátrányt jelentett, hogy nem beszéltem több nyelvet" ―, de ő már számos kapcsolatot kialakított, kommunikál a külföldi partnerekkel is. ,,Mert mi azért sok mindent készítünk, olyan bútorokat, amilyenekre szükségük van az embereknek, amit el lehet adni, és ő már ezzel foglalkozik."

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen lesz a járvány negyedik hulláma?







eredmények
szavazatok száma 838
szavazógép
2009-02-11: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Átszervezik a vállalkozói szövetséget

Zajlik az Asimcov háromszéki vállalkozói szövetség átszervezése, amelynek elsődleges célja, hogy a vállalkozók támogatása, a szolgáltatás szakmai csoportok révén valósuljon meg.
2009-02-11: Riport - x:

A Transilvania Bank ,,keresztrejtvénye” (Jegyzet) - Ferenczy L. Tibor

Ebben a válságos időben mindenki aggódik, mi lesz holnap, mi lesz egy hónap múlva? A sajtó központi témája lett a pénz-piac-vállalkozás. Leginkább a pénz, a bankok körül forog a világ, állja a helyét ma inkább, mint bármikor eleink ősi közmondása.