„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” A Példabeszédekből (4/23) vett idézettel kívánt tartalmas vakációt a diákoknak Ungvári Barna András uzoni református lelkész a Tatrangi Sándor Általános Iskola udvarán pénteken tartott tanévzáró ünnepségen.
A huszonnégy nyolcadikos már korábban elballagott, ők javában készülnek a holnap kezdődő vizsgákra, az uzoni iskola többi tanulója számára ma kezdődik a szünidő. Borcsa Réka megbízott iskolaigazgató büszkeségről és örömről beszélt, amiért tanulóik többsége jól haladt ebben a tanévben, de szólt arról is, hogy iskolájuknak idén jutott a gondokból, váratlan helyzetekből is, amikor nem volt könnyű helytállni, de kollégái és a helyi önkormányzat támogatta őket. Borcsa Réka, az iskola korábbi aligazgatója az év elején kapott megbízást az intézmény vezetésére a megyei tanfelügyelőségtől, amikor több bűncselekmény gyanújával vizsgálatot indított a megyei rendőrkapitányság gazdasági bűncselekményekért felelős szolgálata az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskola akkori igazgatója, valamint a tanintézet volt könyvelője, ellen.
A vakáció legyen a kikapcsolódásé, a táboroké, a barátokkal való találkozásé, de ne feledkezzenek meg az olvasásról se – szólt a diákokhoz Bordás Enikő, Uzon polgármestere. A községvezető elmondta, a magyarországi Csorvás, Uzon testvértelepülésének önkormányzata ingyenes táborozást ajánlott fel nyolc uzoni tanulónak és két pedagógusnak július 8–14. között, és kérte az osztályfőnököket, válasszák ki a diákokat.

Tanulmányi eredményeikért könyvekkel jutalmazták a tanítók és az osztályfőnökök a legjobb tanulókat, de szóltak a különböző versenyeken elért teljesítményeikről is, a vallásórán való aktív részvételért Ungvári Barna András lelkipásztor az egyház részéről is megajándékozta olvasmánnyal a diákokat. A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány, a helyi és a megyei önkormányzat, valamint a szülők támogatásával Uzonban és ,Szentivánlaborfalván tartanak délutáni oktatást, az érintett hatvan gyermek ingyen meleg ebédet is kap naponta, az őket tanító pedagógusoknak – Tüzes Edit, Antal Zita és Tóth Tünde –, valamint az iskolának oklevéllel köszönte meg a szóban forgó tevékenységet a Diakónia programját segítő, Nők a gyermekekért elnevezésű klubszerű közösség.
A Tatrangi Sándor Általános Iskolának a községközpontban kétszáztíz tanulója van, a román tagozaton tizenöten tanulnak, a bikfalvi, lisznyói és szentivánlaborfalvi elemi iskolák (említett sorrendben) huszonegy, tizenöt, illetve tizennyolc diákkal működnek, az óvodai és napközis csoportokban nyolcvan gyermeket jegyeznek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.