Pálmai Tamás
Előbb a táncházmozgalom – erdélyi megszületésének tanúja lehettem – ugrik be. A román tévé magyar adása, Panek Kati, Csáki, aztán Zaki és Zita lakodalma a Hatodi csárdában. No és a táncrend utolsója, a lassú ringású „hajnali”. Amikor már nagyon vége felé vagyunk a történéseknek.
Kutya fáradt mindenki. De még egy dallamra futja a prímásnak s a zenekarnak, a táncolóknak, de az éneklőknek is. Pitymallik. Olyan alig, hogy vége valaminek, máris kezdődik valami más hangulat. Mikor majd hazafelé botorkálva az ember egy még vagy már nyitva lévő kiskocsmát keresne, ahol egy pár tormás virsli és egy pikoló sör rendbe tenne mindent.
Aztán az érettségi bankett utáni buli jön elő. Épp kel fel a nap. Állunk a kerítés mellett, öleljük egymást és pityergünk. Akkora szerelem szakadt ránk hirtelen, hogy bele is tudnánk pusztulni. Úgy érezzük akkor. De kijelölt sorsunk van, erre a kellő időben mindig józan osztálytárs figyelmeztet, ki ránk talál. Ne csináljátok a bajt – int, s mi tudjuk, értjük. S tesszük. Piszok keservesen. Mert a hajnal a kijózanodás ideje is.
De már kopogtat az elmémben az „It’s Five O’clock” (Öt óra van), a görög Aphrodites’s Child (tudják: Vangelis, Demis Roussos stb.) együttes 1969-es dala. Szent Anna-tó, a víz fölött felemelkedő ködpára, a lassan utat törő fény és a recsegő Luxemburg rádión a zene. Hajnalodik, a világ még üres, csak a fejünk van tele, és keressük az embert, aki megtöri magányunkat.
Hajnal következik. Aki a lányom hangját kinyitotta. Pár napja ismertem meg személyesen Panna diplomakoncertjén a Zeneakadémián. Megöleltük egymást. Beszélni sem kellett. Mindenki értett és tudott mindent.
De itt még nincs vége a sornak. Hajni, a csacsogó békési csoda, a kis festőművész, akinek sokadik kiállításmegnyitóján voltam. Aki úgy viseli azt, amit az élet rámért, hogy tanítani kellene. Csupa mosoly, melegség, báj, szív és iszonyú mennyiségű szeretet. Árad belőle. És optimizmus. Ő tényleg az, aki érti a Miatyánk mindennapi kenyerének valódi jelentését. És alkalmazza is. Hibátlanul. Tanít, ír, fest, ad. És szeret. A Jóistent, a világot, Békést, téged, engem. Mindenkit. Csodálatos ember.
Választások után vagyunk. Az erdélyi magyarság jelesre vizsgázott. Mindent értettek: amíg a többségiek egy része elment aranyat ásni, addig ők tudták, hogy nem minden „az”, ami fénylik. Le a kalappal előttük. Békésen nagyjából minden a helyén van, csaknem teljes a polgári körös győzelem. Ami nem mámorító, hanem kijózanító kell hogy legyen. Erre kötelez a múlt és a jövő is. Anyaország szintjén Fidesz–KDNP győzelem, kommunikációs úthenger, csata tovább Budapestért – és egy masszív figyelmeztetés: a sikeres 2026-hoz meg kell járni a purgatóriumot. A józan hajnal tisztítótüzét.
