A leglényegesebb talán, hogy amennyiben minden a tervek szerint halad, a légi támaszpont a legnagyobb NATO-bázissá válhat Európában. Jelentősebbé, mint a németországi Ramsteinban található, mely a hidegháború óta a védelmi szövetség legfontosabb katonai létesítménye. A fejlesztések most is fokozott tempóban zajlanak, a riport szerint újabb leszállópálya készül, illetve teljes „katonai város” is épül, mely az országban állomásozó külföldi csapatoknak szolgál majd otthonul. Emellett – amint az a megszólaltatott alanyok elmondásából kiderült – egymás után érkeznek a bázis védelmi, netán támadó kapacitását erősítő eszközök.

A sürgés-forgást, erőteljesebb NATO-jelenlétet elsősorban a szomszédban zajló háború indokolja, ám az is kiérezhető az elhangzottakból, hogy a fejlesztések, bővítések nem rövid távra szólnak. Némileg sarkítva, ezek is a már egy ideje sejthető folyamatnak a részei, melynek célja Romániából NATO-támaszpontot és egyben hídfőállást kialakítani. Ne feledjük, a Konstanca megyei támaszpont nem az egyetlen, ahol komoly munka folyik, elég csak a Brassó megyei Nagysink közelében található bázis NATO-parancsnoksági központtá alakítására gondolni, ami szintén folyamatban van már jó ideje. Adja magát a kérdés: mennyire jó nekünk, egyszerű romániai polgároknak, hogy az ország egyike lesz a katonai szövetség úgymond előretolt helyőrségeinek? Még úgy is, ha az ország földrajzi, stratégai fekvése, illetve a vezetői állandó éltanulói, minden külső kérést teljesítő hozzáállása valahol borítékolta, hogy ez következik...

A félreértések elkerülése végett érdemes rögzíteni: az, hogy a NATO ernyője alatt vagyunk, jelen geopolitikai és biztonsági viszonyok között nagyon jó. Gondoljunk csak Moldova Köztársaságra, amelynek semmilyen garanciája nincs, hogy nem jut Ukrajna sorsára. Ehhez képest Románia helyzete nagyságrendekkel előnyösebb, még úgy is, hogy a NATO-csapatok, -fegyverek jelenléte önmagában nem jelent abszolút biztosítékot, hogy nem keveredünk egy nem kívánt háborúba. Ám az említett ernyő megléte mindenképp több biztonságérzetet ad, mintha egyedül kellene szembenézni ezzel a lehetőséggel, helyzettel.

Természetesen ennek a relatív biztonságnak ára van, ám ez a tény még nem oldja fel a dilemmát, hogy a bukaresti döntéshozók miért fogadnak el vígan és dalolva minden – elsősorban az Atlanti-óceán túloldaláról érkező – kérésként csomagolt felszólítást, utasítást? A biztonsági, fenyegetettségi érveken túl némi további megfontoltság, mérlegelés, egyezkedés talán nem lenne haszontalan, elvégre a hídfőállás- és/vagy fegyverraktár-állapotnak nemcsak előnyei, de hatalmas kockázatai is vannak. Reméljük, az utóbbiakat nem kell megtapasztalnunk.

Fotó: Facebook / Baza 57 Aeriană Mihail Kogălniceanu