A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Szergej Sojgu ellen

2024. június 26., szerda, Világfigyelő

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tegnap elfogatóparancsot adott ki Szergej Sojgu, az orosz biztonsági tanács titkára, valamint Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke ellen az ukrajnai háború során 2022. október 10. és 2023. március 9. között elkövetett háborús bűncselekmények alapos gyanúja miatt.

  • Szergej Sojgu. Fotó: kremlin.ru
    Szergej Sojgu. Fotó: kremlin.ru

A hágai székhelyű bíróság közleménye szerint az elfogatóparancs kiadását az indokolta, hogy Sojgu, aki a vizsgált időszakban Oroszország védelmi minisztere volt, és Geraszimov, aki akkor a védelmi miniszter helyetteseként szolgált, feltételezhetően felelős polgári objektumok elleni támadások elrendelésével elkövetett háborús bűncselekményért, a polgári lakosságnak vagy polgári objektumokban okozott károkért, valamint emberiesség elleni bűncselekmények elkövetéséért.

Alapos okkal feltételezhető, hogy a két érintett büntetőjogi felelősséget visel a fent említett bűncselekményekért, mivel saját maguk, illetve közösen, vagy másokon keresztül követték el vagy rendelték el a bűncselekményeket. Alapos okkal feltételezhető továbbá, hogy a két gyanúsítottat felelősség terheli az orosz fegyveres erők által az ukrán elektromos infrastruktúra ellen legalább 2022. október 10. és 2023. március 9. között végrehajtott rakétacsapásokért. Ezek a támadások polgári objektumok ellen irányultak, és azon létesítmények esetében, amelyek az adott időpontban katonai célpontnak minősülhettek, a járulékos polgári veszteségek és károk egyértelműen túlzottak voltak a várt katonai előnyhöz képest.

A bíróság megjegyezte, a nemzetközi humanitárius jog egyik alapvető célkitűzése a polgári lakosság védelme a fegyveres konfliktusokban. A nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértésével gyanúsított Sojgu és Geraszimov cselekedetei tehát a polgári lakosság elleni cselekmények többszörös elkövetésével járó magatartásnak minősülnek – szögezték le.

Alapos okkal feltételezhető, hogy a gyanúsítottak szándékosan okoztak szenvedést vagy súlyos testi, illetve mentális vagy fizikai sérüléseket a polgári lakosságnak. Ezért büntetőjogi felelősséget viselnek emberiesség elleni bűncselekményért – tette hozzá indoklásában a Nemzetközi Büntetőbíróság.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 549
szavazógép
2024-06-26: Világfigyelő - :

Magyarország uniós elnökségéről Rómában és Párizsban

Orbán Viktor miniszterelnök tegnap római tárgyalásai befejeztével Párizsba utazott, ahol ma megbeszélést folytat Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel az Elysée-palotában, a két vezető a július elsején induló hat hónapos magyar EU-elnökség célkitűzéseit tekinti át. Hétfő este Giorgia Meloni olasz kormányfő miután találkozott magyar kollégájával kijelentette: támogatják Magyarország uniós elnökségi programját.
2024-06-26: Közélet - Bartos Lóránt:

Pénzt spórol az energián Esztelnek

Napelemrendszerek telepítésével és a közvilágítás korszerűsítésével karcsúsítja a község villanyszámláját Esztelnek. Legnagyobb fogyasztójuk az ülepítőállomás volt, annak „kizöldítésével” szinte semmit nem kell majd fizetniük a szolgáltatónak.