Mi a fontosabb: a dátum vagy a személy?

2024. június 26., szerda, Máról holnapra
Farcádi Botond

Eredménytelenül zárultak a koalíciós tárgyalások tegnap: a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt vezetői háromórás alkudozás után sem tudtak megállapodni arról, hogy mikor rendezzék Romániában az elnökválasztás két fordulóját.

Azt csak találgatni lehet, mi áll a háttérben, mindenesetre a tény, hogy hetek óta nem tudnak dűlőre jutni, azt sejteti: valami komolyabb, fajsúlyosabb ügyről van szó, mintsem a voksolás időpontjáról. Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy azok a koalíciós pártok, amelyek eddig remekül szót értettek a hatalom, a tisztségek és a pénzügyi források elosztásában, egyszer csak fennakadnának az elnökválasztás dátumán.

Pedig látszólag ez történik: jóllehet, az európai parlamenti választás előtt mindkét nagy alakulat tényként kezelte, hogy szeptemberben rendezik a Romániában általában a legfontosabb választásnak tartott megmérettetést, néhány hete – egészen pontosan június 9. óta – a liberálisok későbbi, október-novemberi időpont mellett kardoskodnak. A szociáldemokraták mindeközben felróják nekik, hogy nem ez volt az eredeti terv, nem ezt beszélték meg. A vita kezd eldurvulni, a szociáldemokraták tegnap Lucian Romașcanu szóvivő révén lényegében ultimátumot fogalmaztak meg a liberálisok felé, felszólították a liberális Cătălin Predoiu belügyminisztert, hogy legkésőbb péntekig dolgozza ki a kormányhatározat-tervezetet az elnökválasztás szeptember 15-i vagy szeptember 29-i megrendezéséről.

De mi változott június 9. óta, és mi rejtőzhet valójában a dátumokról csak látszólag szóló vita hátterében?

A legkézenfekvőbb magyarázat nyilván a június 9-én történtekben, azaz a választások eredményében rejlik. A két nagy párt ugyanis jól, némileg talán a várakozásoknál is jobban teljesített az önkormányzati választásokon – jócskán maguk mögött hagyták mind az AUR-t, mind a jobboldali szövetséget, az ADU-t –, miközben az EP-voksoláson az együttesen, közös listán elért támogatottságuk elmarad az egyenkénti eredményük összegétől. Magyarán: június 9-én az bizonyosodott be, hogy az egy plusz egy kevesebb, mint kettő, külön-külön mindkét párt erősebb, mint együtt.

Erre elsősorban a liberálisoknak csillanhatott fel a szemük: a pártban ismét elérhetőnek látják, hogy megszerezzék az államelnöki tisztséget – akár a szociáldemokraták segítsége nélkül is, bár nyilván, könnyebb lenne azzal. Jelöltjüket lényegében már az önkormányzati és EP-választások kampányában elkezdték felfuttatni: Nicolae Ciucă mögé sorolna be a párt. A liberálisok tisztában vannak azzal, hogy a szociáldemokraták számára nehezen vagy egyáltalán nem elfogadható egy liberális jelölt támogatása, ezért többen közülük elérkezettnek látják az időt, hogy akár szembe is forduljanak szövetségeseikkel.

A szociáldemokraták táborában a liberálisok kavarása mellett a legfőbb zavart Mircea Geoană valószínűsíthető versenybe szállása okozza, a felmérések szerint ugyanis a NATO-főtitkárhelyettes mindenkivel szemben nyerné a versenyt. Ezért inkább sietnének a választással: Geoană megbízatása októberig tart, ha szeptemberben lenne a voksolás, a tisztségben levő főtitkárhelyettes nehezebben tudna kampányolni, ráadásul a liberálisok mozgástere is szűkülne, hogy egy esetleges kormányból való kilépés után felvállalt határozottabb ellenzéki politizálással növeljék esélyeiket.

Jól látható tehát, hogy a most zajló koalíciós vita hátterében sokkal nagyobb a tét, mint a voksolás időpontja: alighanem Románia következő államelnökének kiléte és a decemberi parlamenti választások utáni kormány összetétele is ott a terítéken.

 

Fotó: Facebook / Partidul Național Liberal

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-06-26: Közélet - Nagy D. István:

Áramkiesések hőség, beázás miatt (Sepsiszentgyörgy)

Az elmúlt napokban megszaporodtak a hosszabb-rövidebb áramszünetek Sepsiszentgyörgyön, melyek legfőbb oka – amint azt a szolgáltató megerősítette –, hogy a több helyen még elavult a hálózat, a transzformátorállomások érzékenyek a hőre, ezért kánikulában gyakoribbak a meghibásodások. A szolgáltató – korábban Electrica, jelenleg DEER Rt. – háromszéki képviseletének vezetője, Józsa Csaba szerint hőség, viharok és felhőszakadások miatt kisebb kiesésekre továbbra is lehet számítani. Az igazgató arról is tájékoztatott, hogy a Mihai Viteazul téren és a környező utcákban egy beázott transzformátor meghibásodása miatt hétfőtől akadozik az áramellátás, bonyolultabb beavatkozásra van szükség, ami hosszabb ideig eltarthat.
2024-06-26: Magazin - :

Okos airsoft akkumulátortöltők a maximális energiáért! /X/

Ahogy az okoseszközeinknél, vagy akár már az autóknál is egyre többször, úgy az airsoft játékok során is kulcsfontosságú a megfelelő energiaellátás, vagyis például a fegyverek feltöltése és karbantartása.