Békési levelekPárhuzamos világok

2024. június 27., csütörtök, Vélemény
Pálmai Tamás

A multiverzum-elmélet szerint az ismert világegyetemünk a sok-sok milliárd csillagjával, bolygójával, köztük a Földdel és a rajta kialakult élettel nem az egyetlen. Csak egy a sok közül, amelytől rendkívül nagy távolságra létezik egy hasonló felépítésű másik világegyetem is. Attól még messzebb pedig egy újabb, és így tovább a végtelenségig.

Nos, a párhuzamosságot még felfogjuk és talán el is fogadjuk, de a végtelennel bajban van az agyunk. Ritka az a nyitott elme, aki ezt megérti és el is tudja fogadni. Mi, mindennapi emberek a magunk – mások által korlátozott és sokszor saját lustaságunk miatt is korlátolt – világával nehezen vagy egyáltalán nem értjük ezt a fogalmat. És talán nem is akarunk foglalkozni vele. Így kényelmesebb.

Én is hagyom e témát tehát parlagon, de a párhuzamos világok dolgába „belerondítanék” kicsit. Természetesen nem univerzumi szinten, hiszen földi halandóként e szót hallva legtöbbünknek nem a világegyetem, hanem az áruház jut eszünkbe…

Inkább azokra a – főleg a politika, a hatalom és a meggazdagodás színterein – sertepertélőkre gondolok, akik addig-addig élnek az előbb számukra is új, szokatlan környezetben, amíg az lesz nekik a természetes, és szépen elfelejtik a földet, melyből vétettek. Nagyon leegyszerűsítve az affektáló, uborkafára kapaszkodott falusi leány „mi ez a figes-fogas?” történetéről beszélek, aki menten felismeri a gyerekkora gereblyéjét, amikor rálépvén az orrba vágja.

Nehéz terep ez. Sokkal nehezebb, mint gondolnánk. Amikor megszokott világunkból másfele, főként felfelé ácsingózunk, lehet, hogy tényleg jót akarunk. Kiemelkedni, dolgozni, sajátjaink érdekeit védeni és képviselni. Vagy egyszerűen csak egy nagyszerű ötletünket gyakorlatba ültetni és ebből profitálni. Ha ez összejön, szintet lépünk. Na, innentől kell nagyon észnél lenni, mert pillanatok alatt beszippanthat az eddig megszokottól eltérő, de azzal párhuzamosan létező világ. Észre sem vesszük, és már természetes a ház helyett a palota, a szalonna helyett a kaviár, a kis butik helyett a párizsi szalon, az egykor kedves kisautó helyett az aszfalttépő városi terepjáró. Feledjük a százezer pénzecske egykori kincs-értékét, és lazán adunk ennyit egy tapírbőr pénztárcáért. Sőt, még a születéskori magyart elraccsolgatva nyilatkozunk is a médiában, hogy sajnos kevés az „igényes” – értsd hülyeségekért milliókat fizető – vevő kis hazánkban.

Minap Anna nénivel és Anikó „nénivel” emlegettük a múltat egy vacsorán, próbára téve arcizmainkat. Nem a zabálással, hanem a nevetéssel. Mert párhuzamos világaink sosem veszítették el kapcsolatukat egymással, mert emberek tudtunk maradni, bárhová, bármilyen „emeletre” is sodort minket az élet.

Anna nénivel való kapcsolatunk ékes bizonyítéka annak, hogy mindez működik.

 

Részlet világunkból: szentjánosbogarak rajzása – a kép illusztráció. Fotó: MTI / Komka Péter

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-06-27: Közélet - :

Takarékosságra int a polgármester (Vargyas)

Vargyas község polgármestere, Imets Lajos a vízfogyasztást illetően takarékosságra és észszerű használatra intette a falu lakosságát. Közleményében kitért arra, hogy az elmúlt napokban, valószínűleg a nagy meleg miatt, jelentősen megnőtt a vízfogyasztás a faluban, így kilenc nap alatt 3400 köbméter vizet használtak el, ami a vízház kapacitásának a kétszerese.
2024-06-27: Közélet - Bartos Lóránt:

Dübörög a Sokadalom Kézdivásárhelyen

Kedden kezdődött, ma felpörög és vasárnap estig dübörög Kézdiszék legjelentősebb kulturális eseménye, a kézdivásárhelyi Sokadalom. A rendezvényen számos koncertet, színházi előadásokat, képzőművészeti programokat és sok más érdekes eseményt követhetnek az érdeklődők.