A România liberă összeállította azoknak a parlamenti képviselőknek a listáját, akik ellen vádat emeltek valamilyen ügyben, sőt, olyan is van, akinek bíróságra is került az ügye. Az eredmény lesújtó: a honatyák majdnem fele érintett valamilyen büntetőjogi eljárásban. A leggyakoribb ok a korrupció, a pénzmosás, gyilkosságban való bűnrészesség, halálos közúti baleset. A toplista első helyén az SZDP áll, második a Konzervatív Párt, harmadik a Nagyrománia Párt hat dossziéval, ebből csak Funarnak négy ügye van, a liberálisoknál ugyancsak hat ügy van, az RMDSZ-nél három, a demokratáknál pedig csak kettő.
A szociáldemokrata képviselők nagy részének volt már problémája a törvénnyel, vagy éppen a törvényesség határán egyensúlyoztak. Nagyon sokan közpénzek elsikkasztásából gazdagodtak meg. Az utóbbi két évben a Korrupcióellenes Bizottság megbontotta az olajozottan működő pártot, és több képviselőt is a vádlottak padjára ültetett, köztük Adrian Năstasét, Şerban Mihăilescut, Emilian Cuteant, Ion Dumitrut, Mihail Şireteanut. Az SZDP legfontosabb vádlottja Ion Iliescu és Năstase, igaz, eddig sikerült ügyeiket eltussolni, mert az alkotmánybíróság javarészt a szociáldemokratákkal rokonszenvező bírákból áll. Năstasét vesztegetéssel és kenőpénz elfogadásával vádolják, Iliescut pedig gyilkosságban való bűnrészességgel (a bányászjárás kapcsán). Ha jól megnézzük, az SZDP-ben nincs olyan gazdasági, pénzügyi ügylet, amelybe az utóbbi években ne bonyolódtak volna bele, az ügyek feltárása még mindig folyamatban.
Igen érdekes helyzet alakulna ki, ha a vádemelés alatt álló konzervatív képviselőket elítélnék: a párt teljes vezetősége lecserélődne. Dan Voiculescu, Codruţ Şereş, George Copos, Dan Ioan Popescu, de még Rodica Stănoiu ügye is folyamatban. A párt elnökét, Voiculescut pénzmosással és okirat-hamisítással vádolják. Codruţ Şereş ellen kémkedés és hazaárulás gyanújával folyik nyomozás.
A nagyromániások közül Gheorghe Funar viszi a prímet: négy büntetőjogi eljárás is folyik ellene. Még Kolozsvár polgármestereként hivatali visszaélésekkel vádolják, 2002-ben önkényesen oszlatta fel a helyi tanácsot, és kérte az előrehozott választások kiírását. A másik per akörül folyik, hogy két alpolgármesternek indokolatlanul magas (400 millió lej) prémiumot utalt ki.
Az RMDSZ-nek három dossziéja van: Markó Bélát azzal vádolják, hogy 2005-ben egy kiadótól 900 millió lejt kapott szerzői díj gyanánt. Nagy Zsolt pere még mindig folyamatban, bűnpártolással vádolják, Verestóy Attila szenátor ellen is folyik a nyomozás, ő állítólag a tőzsdén 19 perc alatt tízmillió eurót nyert, ezt pedig csak az információkkal való visszaéléssel tehette meg.
A liberálisok fekete báránya Relu Fenechiu, neki két korrupciós ügye is van. További négy liberális képviselő ellen nyomoznak szervezett bűnözésben való részvétel vádjával.
A demokrata képviselők múltja átláthatatlan, eltakarítottak mindent a felszínről. Több évvel ezelőttről Radu Berceanu dossziéja került elő, akit bizonyos szállodák felvásárlása kapcsán gyanúsítottak korrupcióval. Az ügy azonban mellékvágányra került, ugyanez történt Berceanu olajügyleteivel is. Stelian Duţu az egyetlen olyan demokrata képviselő, aki bíróság elé került ingatlanügyletei miatt.
A liberális demokraták két képviselője ellen is folyik a nyomozás. Gheorghe Fluturról és Florin Popescuról van szó.
Természetesen, a parlamenti képviselők ártatlannak vallják magukat. Năstase úgy véli, politikai bosszú áldozata lett, amelynek célja az volt, hogy kiiktassák a politikai életből. Iliescu úgy érzi, politikai ellenfelei valósággal vadásznak rá, pedig ő semmi mást nem tett, csak megmentette az országot az anarchiától. Dan Voiculescu Băsescu áldozatának tartja magát, míg Markó úgy látja, hogy az RMDSZ tagjai ellen indított eljárások a magyar párt lejáratását akarják elérni.