A nyolcadikosok képességvizsgájára 16 ezer diák be sem iratkozott. Olyanok, akik tavaly ősszel szerepeltek a nyilvántartásban és sokan közülük a próbavizsgákon is részt vettek. A nyolcadikosok 10 százaléka (Háromszéken még nagyobb az arány, 1874 tanulóból csak 1651-en vettek részt az elmúlt napokban tartott felmérőkön) eltűnt, nem tanul tovább, esetleg néhányan próbálkoznak majd bejutni az elosztás után szakiskolákban megmaradt helyekre, de csak a nagyon szerencséseknek juthat olyan a maradékból, ami esetleg kedvükre való. Tízből egy 14–15 éves gyermek a parton marad, továbbtanulási lehetőség nélkül. És ez az arány évről évre hasonló, idén talán az eddigi átlagnál is rosszabb kicsit.

Szakemberek keresik a választ a jelenségre. Egy részük a tanítás minőségét, az elavult tanterveket okolja, a pótcselekvésekben kifulladó minisztériumot hibáztatja, mások ugyanazt a szaktárcát, ám azért, mert a számok foglyává tette az iskolákat, trükközésre kényszeríti őket. Például azzal, hogy tanév kezdetén olyan diákokat is beírnak, akikről tudják, nincsenek az országban, vagy nem is mennek a tanoda felé, de kell a létszám az intézmény besorolása, a tanári katedrák megtartása miatt. Jelenség az is, hogy megbuktatják azokat a nyolcadikosokat, akiknek eredményei nagyon gyengék (vajon valóban csak a gyermekek hibája, hogy nyolc év iskolába járás után alig tudnak írni, olvasni, számolni?), ne rontsák az iskola vizsgastatisztikáit, hírnevét. A nyári pótvizsgán átengedik ugyan őket, ne legyen több macera velük jövőben is, ám ők már csak a szakiskolai helyek maradékára juthatnak be. Pedig lehetett volna ügyes szakács, pincér, autószerelő, asztalos, élelmiszeri vagy építőipari szakmunkás belőlük, de a legfelkapottabb, igényesebb szakmák hamar elkelnek, ami pedig marad, a „bukottak” számára sem vonzó. Így, ha valaki nem volt hajlandó vagy képes tanulni elemitől nyolcadikig, azt végképp kiveti a rendszer, esélytelenné válik egy szakdiploma megszerzésére is.

A minisztérium január közepén tett közzé egy 12 pontos ajánlást, hogy miképpen kéne az iskoláknak megakadályozni a diákok lemorzsolódását. Ebben éppen az egyik legfontosabb nem szerepel: idejében azonosítani a problémás diákokat, pszichológiai és szakmai támogatással segíteni felzárkózásukat. Városon még úgy-ahogy működhetne ez, de a kis falusi iskolákban (ezekben a legjelentősebb a lemorzsolódás) se idő, se szakember, se pénz nincs ilyesmire. A gyermekek egy része nem akar tanulni, utálja az iskolát, ezen csak érdekes tantervvel, jól felszerelt, vonzó tanintézményekkel, odaadó, jó tanárokkal lehetne változtatni. A szülők közül sokan nem tartják fontosnak csemetéik oktatását, fölösleges időpocsékolásnak vélik az iskolát, számukra jelen társadalmunk nem igazolta, hogy a tudás igazi érték, akár hatalom is lehet. A tátongó szakadék falusi és városi oktatás között tovább nő, és évről évre gyermekek ezrei kopnak ki az oktatási rendszerből, válnak esélytelenné egy élhetőbb jövőre.

Képességvizsga előtt. Albert Levente felvétele