Elnökjelölti vita AmerikábanBiden csatát vesztett, de kitart, Trump békét ígér

2024. július 1., hétfő, Világfigyelő

Joe Biden elismerte pénteken, hogy nem teljesített jól az első televíziós elnökjelölti vitában, de hozzátette, kitart az elnökjelöltsége mellett. A demokraták eközben nagy nyomást gyakorolnak Bidenre, hogy ne induljon az elnökválasztáson.

  • Donald Trump békét ígér. Fotó: Facebook / Donald J. Trump
    Donald Trump békét ígér. Fotó: Facebook / Donald J. Trump

A demokraták nem hivatalos elnökjelöltje Észak-Karolina államban egy választási gyűlésen úgy fogalmazott, „nem vitázom olyan jól, mint egykor”, ugyanakkor hozzátette, hogy tudja, miként kell az elnöki munkát végezni és feladatokat megcsinálni. Az elnök 18 perces beszédében Donald Trumpot hazugságokkal vádolta, és azzal, hogy elpusztítja a demokráciát, és hogy kampányát a bosszúra alapozza.

Donald Trump pénteken a Virginia állambeli Chesa­peake-ben tartott választási gyűlést, első nyilvános szerepléseként a csütörtöki televíziós vitát követően. A republikánus elnökjelölt mintegy 60 perces beszédében az előző este történtekkel kapcsolatban kijelentette, a Joe Bidennel folytatott vitája rámutatott annak fontosságára, hogy az amerikaiak kompetens elnököt válasszanak meg. A volt elnök megismételte az illegális bevándorlás megszüntetésére vonatkozó ígéretét, valamint azt, hogy ő a „békét az erő által” politikai elvet képviseli. Ismét hangoztatta, hogy ha ő lenne az amerikai elnök, nem zajlana háború Ukrajnában, és nem jelentek volna meg orosz atom-tengeralattjárók sem Kubánál, az Egyesült Államok partvidéke közelében.

Észak-Karolina állam, ahol Joe Biden kampányolt, valamint Virginia állam is, ahol Donald Trump tartott választási gyűlést, billegő államnak számít a két elnökjelölt támogatottságát tekintve.

Donald Trump és Joe Biden első 2024-es televíziós vitáját csütörtök este a CNN hírtelevízió stúdiójában tartották 90 percben, helyszíni közönség nélkül. A CNN megrendelésére készült közvélemény-kutatás szerint a nézők 67 százaléka Donald Trumpot látta a vita győztesének. A több országos televízió által sugárzott vitát a Nielsen összegzése szerint több mint 51 millió ember nézte meg. Ez a szám nem tartalmazza azokat, akik az eseményt az interneten keresztül követték. Donald Trump és Joe Biden 2020-as első televíziós vitájának nézőszáma 73 millió volt.

A vitát követően több Demokrata Párthoz közeli médium is komoly kritikát fogalmazott meg Joe Biden elnökjelölti vitában mutatott teljesítménye miatt. Véleményformáló médiaszemélyiségektől is elhangzottak felvetések arra, hogy a demokratáknak más jelöltet kellene keresniük. Több magas rangú választott demokrata politikus ugyanakkor kiállását hangoztatta a hivatalban lévő elnök mögött. Köztük Kamala Harris alelnök, Hakeem Jeffries, a képviselőházban kisebbségben lévő demokrata képviselőcsoport vezetője, valamint Gavin Newsom, Kalifornia állam vezetője is támogatásáról biztosította Joe Bident.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 823
szavazógép
2024-07-01: Világfigyelő - :

Hazafias szövetség Európa jövőjéért

Új szövetség jött létre Európában három párt részvételével. Ez hazafias erőkből formálódik, és alapítói vezető szerepet játszanak országaikban. Más pártokat is várunk, hogy közösen, egyesült erővel biztosítsuk Európa jövőjét – mondta Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke vasárnap Bécsben, miután Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével, és Andrej Babišsal, a cseh ANO vezetőjével találkozott. A három politikus közös nyilatkozatot írt alá Patrióta kiáltvány az európai jövőért címmel. Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: új korszak kezdődik.
2024-07-01: Belföld - :

Igazított az adózáson a kormány

Döntött a minimálbérrel fizetett alkalmazottak adókedvezményeinek szabályozásáról is pénteki ülésén a kormány, és fél éves türelmi időt szabott az elektronikus áfabevallás rendszerének (e-TVA) bevezetéséről.