Hírsaláta

2024. július 1., hétfő, Belföld

NEKITÁMADT CIUCĂNAK. Feszültségeket okoz a kormánykoalícióban az elnökválasztás időpontja: habár a szociáldemokraták jóformán ultimátumot szabtak a liberálisoknak, hogy pénteken Cătălin Predoiu belügyminiszter nyújtsa be az erre vonatkozó határozattervezetet, ő ezt nem tette meg, ezért Marcel Ciolacu mindeddig példátlan támadást intézett Nicolae Ciucă ellen: kijelentette, hogy a becsületnek nem csak a reklámtáblákon van helye; ezzel a liberális pártelnök mindenfelé látható kampánytábláira célzott.

  • Marcel Ciolacu kormányfő most először támad rá koalíciós partnerére. Fotó: gov.ro
    Marcel Ciolacu kormányfő most először támad rá koalíciós partnerére. Fotó: gov.ro

S habár háromévi együttműködés után ez az első eset, hogy bírálja koalíciós partnerét, ő sem állt szavának: nem menesztette Cătălin Predoiu belügyminisztert; arra hivatkozott, hogy nem ül fel a provokációnak, és nem kíván kormányválságot és instabilitást előidézni. Ami az elnökválasztás időpontját illeti, ez még mindig a levegőben lóg, és már nem is lehet a PSD által óhajtott szeptember 15-ére időzíteni az első fordulót, mert ehhez pénteken el kellett volna fogadni a vonatkozó kormányhatározatot. Ami a továbbiakat illeti, Ciolacu hétfőn konzultációt kezdeményez a parlamenti pártok vezetőivel az elnökválasztás  dátumáról. (G4Media)

NAGYÜZEM A HEGYIMENTÉSBEN. 44 bajba jutott kirándulót mentettek meg szombaton a hegyimentők, 14-et közülük kórházba szállítottak, egy személyt holtan találtak. A Salvamont országos hegyimentő-szolgálat vasárnapi tájékoztatása szerint 25 segélyhívást kaptak 24 óra alatt. A bajba jutott emberek megmentéséhez Prahova, Neamț, Bihar, illetve a brassói hegyimentő alakulatok sürgős beavatkozására volt szükség. A Salvamonttól ezenkívül 33 betelefonáló kért információkat és tanácsokat a hegyi uristaútvonalakról szombaton. (Maszol)

CIUCĂ A PÉLDAMUTATÓ ROMÁNIÁRÓL. Románia példát mutat a nemzeti kisebbségek jogainak védelmében. „Hosszú távú intézkedéseink a politikai és polgári részvétel és a társadalmi befogadás ösztönzésére összpontosítottak. Másrészt a megkülönböztetés minden formája elleni küzdelemre és az alapvető emberi jogok védelmére irányuló komplex stratégiákban öltöttek testet. Románia élen jár az antiszemitizmus, a diszkrimináció és a gyűlöletbeszéd minden formája elleni küzdelemben – jelentette ki Nicolae Ciucă szombaton, az EBESZ parlamenti közgyűlésének Bukarestben tartott nyári ülésszakán, amelyre Oroszország és Fehéroroszország küldöttségét a román hatóságok nem engedték be. A PNL elnöke szerint a 2024-es év nagy csatája a demokrácia és a tekintélyelvűség, a szabályokon alapuló nemzetközi rend, a szabadságot, az egyéni jogokat és a toleranciát középpontba állító életmód, valamint ezek ellenségei között zajlik. Hangsúlyozta az EBESZ kulcsszerepét az európai biztonság és együttműködés megerősítésében, amelyben Románia „meghatározó és aktív partner” volt és marad. Rámutatott, hogy Oroszország Ukrajna elleni agressziója visszahozta a háborút a kontinensre, és úgy vélekedett, hogy „az ukrajnai háború sorsa, illetve a demokrácia és a szabályokon alapuló nemzetközi rend jövője szempontjából is kritikus év az idei”. A háború nemcsak a csatatéren zajlik, hanem a félretájékoztatás, a manipuláció és a propaganda területén is, amelyek a gyűlöletbeszédet, a szélsőségességet és a radikalizmust táplálják – mondta végül. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 550
szavazógép
2024-07-01: Belföld - :

Igazított az adózáson a kormány

Döntött a minimálbérrel fizetett alkalmazottak adókedvezményeinek szabályozásáról is pénteki ülésén a kormány, és fél éves türelmi időt szabott az elektronikus áfabevallás rendszerének (e-TVA) bevezetéséről.
2024-07-01: Belföld - :

Villámárvíz Bélboron

Kilépett a medréből szombat este a Kis-Beszterce folyó, és elöntötte a Hargita megyei Bélbor községet.