– Mi jut eszembe Dobos Imréről? Emberként maximálisan korrekt volt. Ha bajba jutott valaki, azonnal lehetett rá számítani, akár kényes ügyekben is. A munkában precíz, pontos, játékos és kreatív volt. A Szentiván­éji álom előadásában például vártuk, hogy Dobos Imre milyen új ötlettel áll elő. Emlékszem, magam búcsúztattam, mikor elment tőlünk a nagyváradi színházhoz, a kellékeire ráírtuk, hogy mennyire hiányozni fog nekünk, mert jó színművész és rendes kolléga. Másik élményem vele a Parancsra tettem előadásban volt, mikor ügyészként belenéztem Dobos Imre szemébe, akkor elfelejtettem, hogy színház. Nagyon kidolgozta a szerepeit. Dobos Imre nem rutinszínész volt, nem érdekelték a külsőségek, ő megküzdött a szerepeivel, mint Visky Árpád és Nemes Levente. Ha vígjátékot játszott, azt is nagyon komolyan vette. Fontos volt neki a megélt, a megdolgozott szerep, amelyet ápolni kellett, hogy a közönség mindig frissen kapja.

Voltak az erdélyi színművészetben olyan jeles alkotók, akik emberként is hitelesek: Senkálszky Endre, Balogh Éva, Földes László és most már Dobos Imre, akik nemcsak a színpadon voltak hitelesek, hanem emberi tartásukban is. Utóbbi nélkül lehet ugyan jól játszani, de sok ideig nem tudod frissen tartani a képességeidet, ha azokat nem élteti egy tisztességes gyermeki lélek. A színház a kapunál kezdődik, annál az embernél, aki a havat sepri az épület előtt, és Dobos ezt tudta és becsülte ezeket az embereket, a műszakot, az adminisztrációt, etikai etalon volt az erdélyi színjátszásban. Isten nyugtassa.

Matekovics János Zoltán