Június 27. és 30. között rendezték a Youth League horvátországi állomását Porečben, ahol a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club két karatésa, Péter-Csiki Csanád és Fejér Milán képviselte az egyesületet az MTK Budapest színeiben. A viadalon 70 országból 3330 versenyző lépett pástra, így a sorozatban minden idők eddigi legnépesebb megmérettetése volt.
Péter-Csiki Csanád (kadét, -57 kg) számára remek lehetőség volt felmérni az ellenfeleit, mivel többen az őszi korosztályos világbajnokságon is részt vesznek. A háromszéki sportoló az első mérkőzésen győzött a szlovák Alex Dado (7:2) ellen, majd a második összecsapáson bírói döntéssel diadalmaskodott az olasz Edoardo Mesiti felett. A harmadik körben a cseh Tomislav Vrecion volt az ellenfele, akit szintén sikerült felülmúlnia (3:1). Ezt követően ismerős riválissal nézett farkasszemet, Danyilo Kosztencsuk azonban jobbnak bizonyult (4:1); a továbbiakban az ukrán az elődöntőig verekedte magát, ahol alulmaradt, így Csanád nem szerepelhetett a vigaszágon.
Fejér Milán (U14, -50 kg) pályafutása utolsó ifjúsági versenyén tette próbára magát, ugyanis szeptembertől már a kadét korosztályban bizonyíthat, illetve megkezdi a kvalifikációs sorozatot a februári korosztályos Európa-bajnokságra. A székelyföldi karatés első mérkőzését magabiztosan hozta a holland Aaron Stoutjesdijk ellen (8:3). Második ellenfele Florian Braunroth volt, a némettel nagyon higgadtan és taktikusan küzdött, végül egyértelmű bírói döntéssel nyert. A folytatásban Diego Nasser felülkerekedett a sepsiszentgyörgyi sportolón (1:5), aki a továbbiakban a vigaszágon sem szerepelhetett, hiszen olasz riválisa nem jutott a viadal fináléjába.
„Minden nyomás és tét nélkül utaztunk erre a versenyre a fiúkkal, ugyanis már vége a kvalifikációnak és az idénynek. Egy nagyon neves és nehéz viadalon szerepeltünk, mivel ezen azok a sportolók vesznek részt, akik a jövőben Európa- és világbajnokságon teszik próbára magukat. Ugyan nem erre az eredményre számítottunk, mégis nagyon jó volt látni, a sportolók hol állnak a korosztályukban, illetve melyek a hibáik, melyeken kell változtatni a folytatásban. A nyári felkészülést ezek alapján rakjuk össze és céltudatosan kezdjük az őszi szezont” – fogalmazott Baranyi Zsófia edző.
A sepsiszentgyörgyi sportolókra júliusban rehabilitáció és szinten tartó edzések várnak, majd augusztusban részt vesznek több edzőtáborban, melynek része egy franciaországi és egy magyarországi felkészülés, aztán Kommandón magashegyi edzéseket végeznek, zárásként pedig a világbajnoki kvalifikációt szerző sportolók, Török Panka és Péter-Csiki Csanád Belgiumban fejezik be ezt az időszakot. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.