A romániaiak 39 százaléka elégedett az állami egészségügyi szolgáltatásokkal – derül ki egy kedden nyilvánosságra hozott európai felmérésből.
A STADA Health Report tíz éve vizsgálja, hogy az emberek mit gondolnak, mit szeretnének és melyek az aggályaik az egészségügyi kérdésekkel kapcsolatban, valamint azt, hogy ezek hogyan tükröződnek a viselkedésükben.
A 23 európai országban, 46 ezer fős mintán végzett 2024-es felmérés szerint az európai polgárok egyre elégedetlenebbek az állami egészségügyi ellátással. Az elégedettek átlagos aránya a negyedik egymást követő évben csökkent, és idén elérte az 56 százalékot. Romániában az állami egészségügyi szolgáltatásokkal elégedettek aránya a múlt évhez hasonlóan mindössze 39 százalék, és ezzel az ország a 17. az európai rangsorban – olvasható a felmérésről készült jelentésben.
Eszerint az általános elégedetlenség főként az orvosi konzultációkhoz való hozzáféréssel, az egészségügyi szolgáltatások színvonalával, a személyzethiánnyal és az egészségügyi ágazat döntéshozói iránti általános bizalomhiánnyal kapcsolatos. A romániai válaszadók a fentiek mellett a megelőző egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés hiányát is említették.
Másfelől a romániaiak 53 százaléka elégedett azzal a bánásmóddal, amit az egészségügyi szakemberektől kapnak.
Az adatokból kiderül, hogy tíz európai közül hét (69 százalék) nagy mértékben vagy teljesen bízik a hagyományos orvoslásban, a romániaiak körében ez az arány nagyobb: 87 százalék. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.