AutósportKét első hely

2024. július 11., csütörtök, Sport

Remekül sikeredett az idei első és talán egyetlen versenyhétvégéje a sepsiszentgyörgyi Ferencz Lórántnak, aki szombaton megnyerte a PocketROcket kategóriában a Romanian Time Attack Challenge nevet viselő autós viadalt és a sorozat mellé szervezett Sprint Kupa harmadik fordulóját. Az egynapos viadalnak az Adâncatán (Ialomița megye) található Motor Park Romania versenypálya adott otthont.

A PocketROcket kategóriában érdekelt sepsiszentgyörgyi Ferencz Lóránt a Romanian Time Attack Challenge bajnoki ezüstérmeseként és a Sprint Kupa címvédőjeként vágott bele idei első versenyhétvégéjébe, ami a vártnál jobban sikeredett. Az 53 Celsius-fokos aszfalton autózva a háromszéki pilóta 1:58.922 perc alatt a leggyorsabban teljesítette az adâncatai 4,2 kilométeres pályát, ezzel géposztályában a legjobbnak bizonyult a time attackban. A tizenegy körös sprintversenyben sem talált legyőzőre, bő 3 másodperccel előzte meg a második helyezettet és közel fél percet vert a harmadikra.

„Sajnos számomra ez most csak edzés, szintben tartás volt. Idén nem vettem részt a bajnokság minden versenyén, mivel az anyagiak és a fejlesztések hiánya miatt nem tudtam vállalni a teljes idényt és inkább a 2025-ös szezonra koncentrálok. Mindezek ellenére nagyon örvendek a két első helyezésemnek, amit a jól kidolgozott stratégiámnak köszönhetek. Igen nagy melegben versenyeztünk, és a time attackban a megbízhatóan működő autóval sikerült a legjobbnak lennem. A sprintversenyben három különböző kategória autói mentek egyszerre és végig kiélezett csatát vívtam Laurențiu Mardannal, akit csak az utolsó körben tudtam megelőzni, ezzel pedig elcsíptem a győzelmet is” – nyilatkozta Ferencz Lóránt, aki támogatókat keres, hogy jövőre ismét ott tudjon lenni a teljes time attack-bajnokságon.

Eredmény: * Time Attack (PocketROcket kategória): 1. Ferencz Lóránt (Honda Civic EG) 1:58.922 perc, 2. Horia Ion (Renault Clio) 2:03.711 perc, 3. Andrei Caimac (Ford Fiesta) 2:00.358 perc * Sprint Kupa: 1. Ferencz Lóránt 22:14.003 perc, 2. Laurențiu Mardan (BMW 328i) 22:17.323 perc, 3. Daniel Călin (Honda Civic) 22:39.398 perc. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-07-11: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Zene
AZ EZ VAN TRIÓ SEPSISZENTGYÖRGYÖN. A közismert Ez Van Trió erdélyi blues­együttes először koncertezik Sepsiszentgyörgyön július 12-én, pénteken 20 órától az ’56-os emlékparkban.
2024-07-11: Sport - Miska Brigitta:

Tehetséges háromszéki játékost igazoltak (Jégkorong)

A Háromszéki Ágyúsok szerdán bejelentették, hogy a sepsiszentgyörgyi Nagy Tamás személyében tehetséges jégkorongozó csatlakozik csapatukhoz. A 18. születésnapját ma ünneplő fiatal védő az előző idényben már bemutatkozott narancs-kék mezben, ám ezúttal aláírta karrierje első profi szerződését.