A Várza-Deák Kinga által vezetett Burusnyán Néptáncegyüttes szervezésében, a megyei és a gelencei önkormányzat támogatásával vasárnap délután a gelencei Nádika feredőnél, csodálatos környezetben tartották meg második alkalommal a Háromszéki kerek erdő elnevezésű néptáncfesztivált tíz néptáncegyüttes több mint 350 táncosának részvételével.
Az esemény 14 órakor a néptánccsoportok fogadásával kezdődött. Ezt követően egy körtánccal folytatódott a néptáncfesztivál, majd Szőcs Katalin, a Burusnyán néptáncegyesület elnöke és Ilyés Botond János, Gelence polgármestere köszöntötte a megjelent csoportokat, Bereczi István, az egyházközség aranymisés római katolikus plébánosa pedig megáldotta az eseményt és annak résztvevőit.
A rendezvény nyitányaként Jánó Kinga zenetanár, népdalénekes és két helybeli tanítványa, Szőcs Nóra és Néda Fanni népdalokat adott elő, majd a a gelencei Burusnyán néptáncegyüttes, a kézdiszentkereszti Tisztás néptáncegyüttes, a csernátoni Szakajtó néptánccsoport, a torjai Bálványos ifjúsági néptánccsoport, a székelykáli (Maros megye) néptánccsoport, a kézdiszentléleki Borsika néptánccsoport, a nagybaconi Pásztortűz néptánccsoport, az esztelneki Hamuvirág néptáncegyüttes, a gelencei férfi dalárda és a kézdiszentléleki Perkő néptáncegyüttes mutatta be repertoárja legjavát. A néptáncfesztivál fénypontja a Perkő néptáncgyüttes szatmári tánca volt.

talpalávalóról a Finom zenekar gondoskodott. A helyi önkéntes tűzoltócsapat óránként frissítő vízsugarat küldött a résztvevők irányába, amit a gyermekek nagy lelkesedéssel fogadtak.
A nap folyamán az Ispiláng Egyesület és a Gelencei Ifjúsági Szervezet a kisgyermekek számára kézműves-tevékenységeket, népi játékokat és foglalkozásokat szervezett. A sikeres rendezvény közös vacsorával és táncházzal zárult.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.