Klaus Iohannis államfő részt vesz ma az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján, amelyet Nagy-Britanniában szerveznek meg – tájékoztatott az Elnöki Hivatal.
A közlemény szerint az oxfordshire-i Blenheim-kastélyban tartandó ülésen biztonsági kérdésekről, Ukrajna támogatásáról, valamint a migrációval, a demokrácia védelmével és az energiabiztonság előmozdításával kapcsolatos közös kihívásokról tárgyalnak a résztvevők. A csúcstalálkozón több mint 40 állam- és kormányfő vesz részt, de jelen lesz az Európai Tanács elnöke, a NATO főtitkára, valamint az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.