Párizs a világ vezető sportvárosa, Budapest pedig a 14. helyen áll azon a listán, amelyet a Burson kommunikációs világcég készített és tett közzé a sporthoz leginkább kapcsolódó száz települést rangsorolva. Meglepő vagy sem, de romániai város nem szerepel a lajstromon
A tanulmányt ismertető insidethegames.biz portál kiemelte, hogy az idei nyári olimpiának otthont adó francia főváros második éve áll a lajstrom élén, mögötte a második a 2028-as ötkarikás játékokat rendező Los Angeles, harmadik pedig New York. A rangsor a sport és a város viszonyának a közösségi média véleményét is figyelembe vevő elemzésén alapul, a nemzetközi sportszövetségek vezetőinek és a nagy nemzetközi sportmédiumoknak a véleményével kombinálva. A portál hozzáfűzte, hogy értékelési szempontnak számít az adott metropolisz olimpiához való kapcsolódása is.
Ennek fényében érdekes, hogy a dobogósok közül először szorult ki London, a 2012-es olimpiának otthont adó brit főváros, míg nála is hátrébb került Tokió, a 2021-es ötkarikás játékok házigazdája, amely a 2022-es első helyről a 13. pozícióba csúszott vissza. Mi több: a rangsorban jelenleg már csak a 61. egy harmadik olimpiarendező, Rio de Janeiro, amely a 2016-os játékokat bonyolította le. A portál megjegyezte, hogy a rangsorkészítésnél erőteljesen érvényesült a sport amerikai megközelítése, a globális marketing, amennyiben az amerikai városok a sportjelenlét hangsúlyozásakor a szórakoztatásra is nagy figyelmet fordítanak. E szempont érvényesülését példázza a rangsor bronzérmese, New York, emellett pedig Miami kilencedik vagy Las Vegas 15. helye.
Az insidethegames.biz idézte Lars Haue-Pedersent, a rangsort készítő cég ügyvezető igazgatóját, aki kiemelte: „A sporthírnevüket építeni kívánó városok számára a hatékony kommunikációba való befektetés jelentős előnyökkel járhat, néha még az infrastruktúra fejlesztésénél is többel.”
A sportvárosok 2024-es rangsorának élcsoportja a Bursonnál: 1. Párizs, 2. Los Angeles, 3. New York, 4. London, 5. Madrid, 6. Lausanne, 7. Manchester, 8. Barcelona, 9. Miami, 10. Washington… 14. Budapest.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.