A ma élő idősebbek is gyakran teszik szóvá, hogy bezzeg az ő idejükben halálos komolyan vették a hűség erényét. Hűség a hazához, hűség népünkhöz, hűség szeretteinkhez és hűség nem kevésbé a hozzánk legközelebb állóhoz: házastársunkhoz.

Fiatal, huszonéves férjek beszélgettek szűk, bizalmas körben a hűségről. Közülük néhányan a hűség értelmezését is vitatták. „Ha én találkozom valakivel – jegyezte meg egyikük –, aki nekem hajlandó valami újat, szokatlant nyújtani, amit a feleségem egyáltalán nem vagy már nem ad, és ezért az alkalmi partner cserébe nem kívánja, hogy elváljak és őt vegyem feleségül, akkor habozás nélkül élek a lehetőséggel. Ezt nem tartom hűtlenségnek. Hűtlenség az lenne, ha elhagynám gyermekeim anyját valaki másért, s őt ilyen módon élete újrakezdésére kényszeríteném.” Egy másik a saját élményét mondta el. „Megismerkedtem valakivel, és éltem is a felkínált lehetőséggel. Kíváncsi voltam, és kihasználtam az adódott alkalmat. Ez különben a legtöbb férfival megesik. Nem költöztem el otthonról, néhány hét múlva meg is szakítottam a kapcsolatot, és folytattam ott, ahol valójában abba sem hagytam” – tette hozzá. A feleségednek megmondtad? – kérdezte a legfiatalabb. Meg – válaszolt a kérdezett. – Elmagyaráztam, hogy nem hagytam el, nem lettem hozzá hűtlen, most is ugyanúgy szeretem, mint amikor feleségül vettem. Nem történt más, csak megláttam egy gusztusos tortát, és ettem egy jó adagot. – A feleséged hogyan fogadta? – kérdezte tovább az előbbi. – Először hisztizett, majd nagy sírást rendezett, aztán azt kérdezte, mit szólnék hozzá, ha ő próbálna ki ilyen adódó lehetőséget, majd hazajönne, elmondaná azzal a megjegyzéssel, hogy nem történt semmi baj, csak kipróbálta, mással milyen. Én erre azt válaszoltam, hogy a kettő nem ugyanaz. A férfiaknál nem jár következménnyel. Aztán elsoroltam neki az érveimet, végül – azt hiszem – sikerült meggyőznöm, mert mostanában nem emlegeti már azt az „esetet”.

Amit szabad a férfiaknak, azt nem szabad a nőknek – vallják sokan a kicsavart közmondással. Csakhogy amikor a dolgok kicsúsznak a kezünkből, akkor a beindult lánc­reakciót már nem könnyen tudjuk megfékezni.

A mi időnkben, a 20. század végén a nők ugyanazt a szabadságot igénylik maguknak is, mint amit a férfiak előjogként emlegetnek. S lám, megszületett már a házasság nélküli család, a „párkapcsolat”, ami elvileg semmire sem kötelez, és a „nyitott házasság”, melyben mindkét félnek joga bárki kívülállóval kapcsolatot létesíteni, s ha megunta, akkor kedve szerint visszatérhet az ideiglenesen elhagyott közösségbe.

Közben felelős vezető emberek törik a fejüket, hogy a következő nemzedék miért lesz aszociális, tartós kapcsolat létesítésére képtelen, magányos és magának való, lélekben hontalan és hajléktalan. Meleg családi fészek megteremtéséhez tartós kapcsolatra és hűségre van szükség. A hűség pedig a (Szent) Lélek gyümölcse (Galata 5,22). Akinek nincs, kérheti, és nyugodt lehet, Isten nem fogja tőle megtagadni.