A magyar női kézilabda-válogatott vasárnap 25–24-re legyőzte Brazília csapatát a csoportkör második fordulójában. A magyarok csütörtökön 31–28-ra kikaptak a címvédő és világbajnok franciáktól, a folytatásban kedden 17 órától Angola, csütörtökön 15 órától Spanyolország lesz az ellenfelük a párizsi olimpiai játékokon.
Nem kezdett álmosan Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese, amely Böde-Bíró Blanka védésével és Kuczora Csenge góljával indított. A helyzeteket jól alakította ki a találkozó elején a magyar csapat, ám rövid időn belül kétszer is a kapufa akadályozta meg a gólszerzést. A dél-amerikai gárda időt kért, majd Bruna Almeida de Paula vezérletével fordított (6–7). Innen a brazilok kerültek előnybe, rendre az egygólos előnyük után kellett az egyenlítésért támadnia a magyar válogatottnak, azonban nem sokkal később négy találattal elhúzott az ellenfél (8–12). A cserék érkezése után a védekezés nem működött olyan hatékonyan, mint előtte, támadásban is hiányzott a pontosság, így háromgólos hátrányban vonult az öltözőbe a magyar alakulat (12–15).
A második félidőt emberelőnyben kezdte a magyar válogatott, ám a támadásbeli pontatlanságok és kidolgozott helyzetek nélkül befejezett akciók miatt ellépett Brazília (13–18). Nyolcperces gólcsendjét megtörve közelített a magyar csapat, aztán sorfrissítés után felzárkózott (19–20), ugyanakkor védekezésben is többször változtatott. Füzi-Tóvizi Petra egy ütközést követően ápolásra szorult, aztán két emberhátrányos percet kibekkelve ismét döntetlen lett az állás (23–23). Az utolsó öt percben többször is támadhatott a vezetésért Golovin együttese: az utolsó percben Böde-Bíró ziccert védett – ez volt a 11. hárítása –, a második félidőben pályán lévő és ezúttal parádésan játszó Simon Petra pedig hat másodperccel a dudaszó előtt egy pontos távoli lövéssel eldöntötte a mérkőzést.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.