A Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP és a Tisza Párt bírálta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadását, mert szerintük az nem a magyar emberekről szólt, a Jobbik pedig a gyerekek után járó családi adókedvezmény évenkénti emelését szorgalmazta.
A DK szerint a kormányfő politikája nem építi, hanem elveszíti Magyarországot és veszélyezteti a magyar embereket. Közleményük szerint Magyarország a régió és az Európai Unió legrosszabbul teljesítő országa, mert a miniszterelnök nem a dolgát teszi, hanem nemzetközi stratéga szerepében tetszeleg. Úgy fogalmaztak, hogy „a nemzeti stratégiáról szóló hablaty nem takarja el Magyarország stratégiai meggyengülését”, ami a miniszterelnök „történelmi, politikai ámokfutásának következménye”.
Az MSZP azt kifogásolta, hogy a miniszterelnök nem beszélt a kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, a Kínától felvett egymilliárd eurónyi hitelről, a magas inflációról és a magas államadósságról. Ma a magyar állam többet költ az államadósságra, mint az egészségügyre, illetve GDP-arányosan a magyar állam költi a legtöbb pénzt államadósságra az EU-ban – emelték ki. Az MSZP azt írta, remélik, hogy Orbán Viktor „nem Magyarország kilépését készítette elő az Európai Unióból”.
A Tisza Párt szerint a kormányfő beszéde „egy Budapest-központú világpolitikáról” és nem a magyar emberek problémáiról szólt. Bírálták, hogy a kormányfő nem beszélt az egészségügy és az oktatás helyzetéről, a hárommillió létminimum alatt élő emberről és a „külföldre menekült százezrekről”. A Tisza Párt is kiemelte a magas államadósságot, valamint a „kínai gigahitelt”, amellyel szerintük a kormány elzálogosítja a jövőt. A miniszterelnök „demográfiai fenntarthatóságról álmodozott”, miközben a kormány téves politikája miatt kevés gyermek születik – írták a közleményben.
A Jobbik azt írta: helyesnek tartják, hogy a miniszterelnök 2025-től megduplázná a gyerekek után járó családi adókedvezményt. Szerintük a valódi megoldás ugyanakkor az lenne, ha az adókedvezményt évenként, legalább az előző évi inflációnak megfelelő mértékben emelnék. Hozzátették, hogy erre vonatkozóan javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.