A helyzeteket kihagyó Kézdivásárhelyi SE szerdán gól nélküli első félidőt követően 2–0 arányú vereséget szenvedett a Székelyudvarhelyi FC együttesétől a Román Kupában, így Liviu Negoiță csapata már az első fordulóban búcsúzott a sorozattól.
Az első félidőben jobban játszott a kézdivásárhelyi csapat, amely több veszélyes helyzetet kialakított. A házigazdák már a 6. percben betalálhattak volna, ám Lukács Dániel bravúrral védte Raul Drugă kísérletét, majd Iulian Nechita hibázott el egy befejezést. Ezt követően is a céhes városi együttes akarata érvényesült, aztán negyedóra elteltével Drugă pontrúgását a székelyudvarhelyi kapus ölelte magához. Szünetig inkább a mezőnyben zajlott a küzdelem, újabb lehetőség már egyik alakulat előtt sem adódott. A második félidőben a vendégek váratlanul vezetést szereztek, a 61. percben egy hazaadást követően Csíki Szabolcs magára húzta az ellenfelet, ezt kihasználva Raul Gavîrlița a hálóba sodorta a labdát (0–1). Demény Norbert legénysége a 75. percben növelte előnyét, a házigazdák egyik rövidre sikerült felszabadítása után Bálint Rajmond kapásból a bal felsőbe továbbított (0–2). A hátralévő időben a felső-háromszéki gárda próbált szépíteni, azonban Drugă szabadrúgása a kapufát súrolva mellé ment. A hajrában már nem változott az eredmény, így a Kézdivásárhelyi SE tavalyhoz hasonlóan idén is az első fordulóban búcsúzott a kupasorozattól.

Román Kupa, első forduló: Kézdivásárhelyi SE–Székelyudvarhelyi FC 0–2 (0–0).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Raul George Cupu (Fogaras). KSE: Csíki – Rusu (Albu, 80.), Burlacu, Cîrstian, Gajdó, Drugă (Fülöp, 80.), Fábián (Zöld, 80.), Dobos, Crantea, Gergely A. (Barta, 46.), Nechita (Turcu, 58.). Edző: Liviu Negoiță. SZFC: Lukács – Kovács, Szőke, Gergely B., Göndör (Hadnagy, 90.), Bara, Lázár, Bálint (Biró, 84.), Györgyi, Gavîrlița (Marosi, 90.), Ronai. Edző: Demény Norbert. Gólszerzők: Gavîrlița (61.), Bálint (75.). Sárga lap: Burlacu (40.), Cîrstian (83.), illetve Bálint (47.), Ronai (60.), Gergely B. (78.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.