Számunkra, sepsiszentgyörgyiek számára leginkább a büszkeségről szól. Hiszen erőteljes sepsiszentgyörgyi részvétel mellett zajlik a rendezvény: Molnár Ede, Incze Kriszta és Györgyi Viola képviseli városunkat Párizsban, de ide sorolhatjuk a galaci Cătălina Axentét is, aki ugyancsak a Sepsi-SIC birkózója. Incze Krisztáért pénteken szoríthatunk, Györgyi Viola már hat kosármérkőzésen bíráskodott, Molnár Ede számára pedig pechesen alakult a verseny, de tőle máris tanulhatunk. Mert ő még a rendezvény előtt azt nyilatkozta: számára egy álom vált valóra az olimpiai részvétellel, a megmérettetés csak hab a tortán. Miután pedig technikai okok miatt feladni kényszerült a versenyt, nem csüggedt, nem panaszkodott. „Nem vagyok csalódott, nem bánom, hogy így alakult, hálát érzek, és örülök, hogy képviselhettem az országot és Székelyföldet” – nyilatkozta a Háromszéknek. Alázat, küzdeni tudás, hála – milyen jó lenne, ha saját hétköznapjainkban is jelen lenne mindez!

„Tisztelettel vagyok felé, nincs egy rossz gondolatom sem felé, erről a helyzetről nem ő tehet.” Hámori Luca ökölvívó szavai ellenfeléről, az algériai Iman Heliffről, akinek szereplése óriási botrányt kavart, hiszen az olimpiai bizottság annak ellenére engedélyezte részvételét a női mezőnyben, hogy a tavalyi világbajnokságról a nemzetközi sportági szövetség kizárta túl magas tesztoszteronszintje miatt, és mert a vizsgálatok szerint férfiakra jellemző XY kromoszómája van. Az olimpia azonban erről is szól: az ellenfél tiszteletéről, a parttalan vitákon való felülemelkedésről, arról, hogy a jogos igazságtalanság érzésén és a vereség okozta fájdalmon túl lássuk meg ellenfelünkben az embert.

Szól az olimpia továbbá arról a pillanatról, amikor Németh Nándor és David Popovici kezet ráz a medencében. A sport egyesít, nem pedig elválaszt, összehozza az embereket – írta az internetet bejáró képet megosztó Novák Károly Eduárd paralimpiai bajnok, volt sportminiszter. A román–magyar rivalizálás nem jelenthet gyűlöletet, a sportolók jól tudják ezt, de vajon mikor veszik ezt észre azok a huligánok, akik számára egy-egy meccs ürügy arra, hogy torkuk szakadtából üvölthessék: „Ki a magyarokkal az országból!”?

„Ez most nagyon fáj. Most nagyon szomorúak vagyunk, de hosszú távon büszkének kell lennünk magunkra” – Győri-Lukács Viktória, a svédek elleni drámai összecsapáson alulmaradt és kiesett magyar női kézilabda-válogatott játékosa szavaiban benne vannak könnyei is. Mert erről is szól az olimpia. És arról is, hogy a brazil játékos ölben viszi ki sérült ellenfelét egy olyan meccsen, amelyen a továbbjutás a tét. Mert fontos a győzelem, de annál is fontosabb az egészség.

Szól az olimpia arról, ahogyan női négypárevezős versenyszámban a brit csapat tagjaként Lola Anderson olimpiai bajnok lett. Nem sokkal a verseny előtt hunyt el édesapja, aki halála előtt átnyújtott lányának egy papírt. Lola gyermekkori naplójából egy oldalt, amit a lány kitépett, összegyűrt, eldobott, ám édesapja kivette a kukából a lapot, és eltette egy különleges napra. Amit ő már nem érhetett meg. A lapon egyébként Lola gyermekkori vallomása  szerepelt, hogy olimpiai bajnok szeretne lenni.

Küzdelem, fájdalom, könnyek. Álmok, büszkeség, tartás, tisztelet. Alázat. Hála. Legalább ennyi mindenről szól az olimpia.

Papp Nikoletta és Debreczeni-Klivinyi Kinga a Magyarország–Svédország mérkőzés után. Fotó: MTI / Illyés Tibor